2010. március. 15. 08:28 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 15. 08:26 Gazdaság

A magyar foglalkoztatottság az EU legrosszabbjai közt

Magyarországon tavaly a foglalkoztatottak létszáma sokkal alacsonyabb volt mint egy évvel korábban, a 15-64 éves korcsoportra számított 55,4 százalékos foglalkoztatási ráta jelentősen alulmúlta a 64,8 százalékos európai uniós átlagot - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

Az uniós tagországok közül jelenleg csak Málta 54,9 százalékos foglalkoztatottsági szintje alacsonyabb a magyarnál, míg Olaszország 57,9 százalékos, illetve Románia 59,2 százalékos értéke áll hozzá a legközelebb. A hvg.hu már beszámolt róla, hogy az Európai Bizottság éppen március első napjaiban állt elő új tervével, amely többek között a foglalkoztatás növelését célozza 2020-ig. Az EU célja az - ha a kormány- és az államfők is jóváhagyják majd a brüsszeli bizottság javaslatát -, hogy a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottságát 75 százalékra emeljék. Ennek a tervnek a megvalósításában nagy szerep juthat majd az EU foglalkoztatáspolitikai biztosának, a magyar Andor Lászlónak is.

A KSh frissen megjelent kiadványa szerint ugyanakkor Magyarországon 2009-ben a 15–64 éves férfiak 61,1 százaléka, a nőknek a fele volt foglalkoztatott, azonban így is a férfiak foglalkoztatottsága mutatott nagyobb elmaradást az uniós átlagtól. A vizsgált időszakban a 15–74 éves foglalkoztatottak száma éves átlagban 3,78 millió fő volt, 98 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A 15–64 éves korosztályba 3,75 millió foglalkoztatott tartozott, az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta így 55,4 százaléknak felelt meg. Ez 9,4 százalékponttal maradt el az Európai Unió 27 tagországára publikált átlagtól. Az úgynevezett „legjobb munkavállalási korúak”, vagyis a 25–54 évesek 72,9 százaléka volt foglalkoztatott 2009-ben, ami azonos az egy évvel korábbival, és 5,4 százalékponttal maradt el az Európai Unió (EU) 27 tagországának átlagától.

Az uniós viszonylatban igen kedvezőtlen magyar foglalkoztatási ráta egyik oka az alapfokú iskolai végzettségűek rendkívül alacsony munkaerőpiaci jelenléte - olvasható a KSH jelentésében. Magyarországon a 15–64 éves alapfokú iskolai végzettségűeknek csak 25,7 százaléka minősült foglalkoztatottnak 2009-ben, míg az EU-27 átlaga 46,2 százalék volt. Tavaly a legnagyobb létszámveszteséget a feldolgozóipar szenvedte el, ahol egy év alatt 58 ezer fővel - 6,8 százalékkal - csökkent a foglalkoztatottak száma. A nagyobb létszámleadó gazdasági ágak közé tartozott még az építőipar (6 százalékkal) és a kereskedelem (5 százalékkal).

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.