Ősszel kimerül a cseh nyugdíjkassza
Rekord magas, 30 milliárd koronás hiánnyal zárta a tavalyi évet a cseh nyugdíjkassza, amely a pénzügyminiszter aggodalmai szerint az idén őszre már ki is merül. Eduard Janota a Lidové Novinynak nyilatkozva elmondta: idén a kiadások meghaladják a befizetéseket és év végére a hiány 20-30 milliárd korona lehet.
A munkaügyi és szociális minisztérium szóvivője nem tudta megmondani, hogy az idén a nyugdíjakra előirányzott 337,5 milliárd korona pontosan mikor fogyhat el az év folyamán. A szóvivő szerint a nyugdíjkiadások számos tényezőtől függnek, így egyebek között a kedvezőtlen munkapiaci helyzet növelheti a nyugdíjba menők számát.
Súlyosbítja ugyanakkor a cseh nyugdíjkassza helyzetét, hogy a válság miatt csökkentek a befizetett nyugdíjjárulékok. A cseh nyugdíjalapok szövetségének vezetője szerint a modernkori cseh történelemben a nyugdíjkassza legnagyobb hanyatlása volt a tavalyi. 2007-ben és 2008-ban még többlettel zárt a rendszer. Jiri Rusnok szerint az öregedő lakosság, a növekvő számú nyugdíjas és emellett a növekvő munkanélküliség robbanóelegy a közfinanszírozásban.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.