2010. január. 08. 12:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 08. 11:55 Gazdaság

A lengyel GDP 3 százalékkal is emelkedhetett a IV. negyedévben

A lengyel gazdaság akár három százalékkal is növekedhetett a tavalyi utolsó negyedévben - vélte a lengyel jegybank alelnöke pénteken.

Zbigniew Hockuba azt mondta, hogy a bruttó hazai termék (GDP) mindenképpen több mint két százalékkal nőtt, de lehet, hogy 2,5 százalékkal, sőt 3 százalékkal bővült. A jegybanki alelnök szerint idén a lengyel GDP 2-3 százalékkal nő, a munkanélküliség pedig 12-13 százalékos lesz.

A tavalyi harmadik negyedévben 1,7 százalékkal bővült a lengyel gazdaság éves szinten, a decemberi munkanélküliség 11,9 százalék volt a novemberi 11,4 százalék után.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.