2009. november. 13. 10:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 13. 16:14 Gazdaság

KSH: 7,2 százalékkal csökkent a GDP a III. negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 7,2 százalékkal csökkent 2009 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, korrekciók nélkül és a naptárhatást figyelembe véve egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az előzetes adatok alapján.

A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett 12 elemző 6,6 százalékos éves GDP visszaesést vár idén július és szeptember között, szemben az előző negyedév 7,5 százalékos zuhanásával.

A GDP a harmadik negyedévben 1,8 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, alig valamivel enyhébben a második negyedévi 2,0 százalékos visszaesésnél. A bruttó hazai termék a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2008 második negyedéve óta csökkent.

A KSH tájékoztatása szerint a GDP-becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok eltérhetnek a most közöltektől. Szabó Péter, a KSH főosztályvezetője elmondta: a gazdaság gyakorlatilag az előző negyedéves szinten stagnál, sőt talán már egy nagyon enyhe javulás jelei is mutatkoznak.

Az idei harmadik negyedévben egyértelműen a mezőgazdaságban mutatkozott a legjelentősebb visszaesés. Az ágazatban tavaly ilyenkor kiugróan magas, mintegy 70 százalékos növekedést lehetett mérni az előző év hasonló időszakához képest, addig idén július-szeptember között átlagos terméssel zárt az agrárium, ami még így is "elég masszív visszaesést" produkált.

A kereskedelem és az építőipar teljesítményében szintén csökkenést mértek a statisztikusok, ami elsősorban a továbbra is alacsony belföldi fogyasztásnak, illetve az előző hónapok adataitól elmaradó lakás- és autópálya-építéseknek tudható be - fejtette ki Szabó Péter. Hozzátette: a közigazgatás, oktatás szintén enyhén csökkenő teljesítményt mutat az előző negyedévhez képest, míg a továbbra is recesszióban lévő pénzügyi szektor már a lassú kilábalás jeleit mutatja.
 

Forrás: MTI-eco
Elemzők idén 6,5-6,7 százalékos GDP visszaesést várnak

A kiskereskedelmi forgalom visszaesése és a készletek további leépítése állhat a harmadik negyedéves GDP 7,2 százalékos csökkenése mögött - vélik az MTI által megkérdezett elemzők, akik 2009 egészére 6,5-6,7 százalékos GDP visszaesést várnak.

A kiskereskedelmi forgalom júliusban 6,6 százalékkal, augusztusban 7,2 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban, és ez a fogyasztás egészét is jelentősen visszavetette – mutatott rá a K&H Bank vezető elemzője. Barcza György, aki előzetesen mínusz 6,2-6,3 százalékos GDP adatot prognosztizált, arra számít, hogy a szolgáltatások, a mezőgazdaság és az építőipar vártnál gyengébb teljesítménye okozta az év/év alapon mért 7,2 százalékos, illetve a negyedév/negyedév alapon mért 1,8 százalékos visszaesést.

Török Zoltán mínusz 6,1 százalékos GDP előrejelzése ugyancsak optimistább volt a KSH által mért adatnál. A Raiffeisen Bank vezető elemzője arra számított, hogy a harmadik negyedévben nemcsak megáll a készletek leépítése, de megkezdődhet azok újjáépítése is, de ez még elmaradt. "A mostani GDP adatból nehéz következtetést levonni illetve előre jelezni a negyedik negyedévet és 2010-et" - mutatott rá Török Zoltán, aki 2009 egészére 6,5 százalékos visszaesést vár, 2010-re pedig már emelkedést, igaz ennek mértéke igen szerény csak 0,4 százalék lesz. A Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a magyar gazdaság 2010-ben is alulteljesítő lesz, hiszen az eurózóna várt növekedési ütem 1,5 százalék 2010-ben.

Barcza György 2009. évi GDP prognózisa kollégájához hasonló: 6,5-6,7 százalékos visszaesést vár, jövőre viszont szerinte megállhat a visszaesés, igaz növekedés sem lesz. A K and H bank elemzője emlékeztetett arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank májusban még 8,2 százalékos visszaesést, augusztusban pedig 7,3 százalékos GDP csökkenést jelzett a harmadik negyedévre.

Mindkét elemző úgy látja, hogy a készletek alakulása jelentősen befolyásolta és a jövőben is befolyásolja majd a GDP alakulását. Török Zoltán szerint a készletek lassú felépítése az idei év negyedik negyedévében kezdődhet. Barcza György számításai szerint 1995 óta a készletállomány a GDP 6 százalékáról 3 százalékra csökkent. A most megjelent GDP adat, amely előrevetíti a fogyasztás visszaesését, miközben az infláció is alacsony, kedvezőtlenül befolyásolja a költségvetés bevételeit, azaz a hiányra nézve nagyobb kockázatot jelent - mondta Barcza György.
zöldhasú
Hirdetés
Címkék