Széchenyi Kártya: jövőre is lesz kamattámogatás
A kormányzat a jövő évben is nyújt kamattámogatást a Széchenyi Kártyához (SZK) - jelentette be Martini Ferenc, a konstrukciót működtető KA-VOSZ Zrt. pénzügyi vezetője kedden Egerben.
A kamattámogatás mértéke 2009 végéig 2 százalék, így jelenleg 11,5 százalékos kamattal jutnak a kártya segítségével hitelhez a kis- és középvállalkozások - tette hozzá.
A Magyarországon működő 700 ezer vállalkozás 70-80 százaléka kisvállalkozás, ők adnak munkát a foglalkoztatottak 70 százalékának. Ezért is fontos, hogy a likviditásukat segítő olcsó és gyors hitelhez jussanak, amelynek legegyszerűbb eszköze a Széchenyi Kártya. Ugyanis a támogatott kamat mellett, az igényléstől számított átlagos elbírálási idő 18 nap - szögezte le.
A gazdasági válság, illetve a vállalkozói euróhitelek visszaszorulása nyomán felerősödött a kártya iránti igény. Ennek köszönhető, hogy a kiadott kártyák száma az idén meghaladja a 120 ezret. Ehhez 700 milliárd forintnyi megnyitott hitelkeret társul, vagyis ennyi pluszpénz került 2002 óta a Széchenyi Kártya révén a magyar gazdaságba - hangsúlyozta a pénzügyi vezető.
Az ünnepségen 5 vállalkozásnak nyújtották át jelképesen a Széchenyi Kártyát a bankok, illetve a KA-VOSZ képviselői. Az utóbbi cégnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége a tulajdonosa. A Széchenyi Kártya igénylések a KA-VOSZ-on keresztül jutnak el a bankokhoz, illetve a cég számol el a hiteltámogatással az államkincstár felé.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.