Putyin: a válság enyhülésével csökkenhet az állami beavatkozás mértéke
Oroszország a világméretű válság ellenére is liberális piacgazdaság marad, a krízis nem okozott jelentős államosítást, s noha az államnak át kellett vállalnia bizonyos üzleti kockázatokat, az enyhülés megindulásával tovább szándékozik csökkenteni az állami beavatkozás mértékét, sőt, aktivizálni fogja a privatizációt - jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Putyin kijelentette, hogy a GDP idén várhatóan valamivel kevesebb mint 8 százalékkal csökken. Hozzátette, hogy ezt a következő években be kell majd hozni, s a felemelkedésnek teljesen új alapokon, a növekedés új tényezőire támaszkodva kell végbemenni, vagyis nem a pótlás tempója, hanem a minősége a fontos. Azt mondta, a kormány most a kiút stratégiáján dolgozik, amely lényegében a 2010-től megvalósítandó modernizációs törekvéseket összegzi.
Putyin arról is szólt, hogy az idei inflációt a tavalyi 12 százalék után a kormány 2012-re 5-7 százalékra szándékozik visszaszorítani. Úgy vélte, a szigorúan inflációellenes vonal követése a kormány egyik legfontosabb feladata.
Hangsúlyozta a konzervatív költségvetési politika fontosságát, s kilátásba helyezte, hogy 2012-re 3 százalékra csökkent a költségvetés hiánya. Idén tíz éve először várható hiány az orosz költségvetésben, az előrejelzések szerint 8 százalék. Ezt Putyin azzal indokolta, hogy a bevételek csökkenése ellenére a kormány vállalta a kiadások növelését egyrészt a válságtünetek enyhítése érdekében, másrészt hogy teljesítse az állampolgárokkal szembeni kötelezettségeit. Azt mondta, az idei deficit nem jelent veszélyt, de már jövő évtől keményen törekedni fognak a hiány csökkentésére.
A kormányfő végül kijelentette: Oroszországnak van elegendő forrása a rubel és a pénzügyi rendszer megvédelmezéséhez. Elmondta, hogy Oroszország valutatartalékai 400 milliárd dollárt tesznek ki, s ezt tovább szándékoznak növelni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.