Matos Zoltán a Magyar Energia Hivatal új elnöke
Matos Zoltánt, az E.ON Hungária Zrt. volt igazgatósági tagját nevezte ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Energia Hivatal elnökévé - közölte a kormányszóvivői iroda.
A hat évre szóló kinevezés szeptember 1-jén lép hatályba. Horváth J. Ferenc elnök, aki 2003. november 10. óta töltötte be ezt a tisztséget, júliusban kérte nyugdíjazását.
A Magyar Energia Hivatal önálló feladattal és hatáskörrel rendelkező, költségvetési intézmény. Az irányítása a kormány feladata, a felügyeletét pedig a mindenkori energiaügyekért felelős látja el.
A hivatal állapítja meg a villamosenergia- és a földgázrendszer használatának díjait, illetve a piacok liberalizálásának kezdete óta ellenőrzi a döntően a lakosságot ellátó úgynevezett egyetemes szolgáltatók árrését.
A piac szabályozását és felügyeletét ellátó Magyar Energia Hivatalnak számos feladata van, többek között az áram-, a földgáz- és a távhőpiacon a jogszabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelő működés biztosítása. A törvény szerint a hivatalnak elő kell mozdítania a hatékony és fenntartható versenyt, mégpedig a legkisebb költség elvének érvényesítésével. Az energia hivatal feladata az ellátásbiztonság megőrzése és növelése, valamint a technológiai monopolhelyzettel való visszaélés és a versenykorlátozás megakadályozása is.
A hivatalnak lehetősége van kikényszeríteni olyan indokolt fejlesztéseket, amelyek a piaci tevékenység minimális követelményeihez szükségesek.
A Magyar Energia Hivatal a 2009. évi költségvetési törvény szerint az idén 3,399 milliárd forinttal gazdálkodhat. A bevételek teljes egészében a piacról származnak, azaz a hivatal nem kap költségvetési támogatást.
A hivatalnak lehetősége van jogsértés esetén bírságot kiróni. Ennek maximális összege a tárgyévet megelőző évben elért nettó árbevétel 1 százaléka vagy 100 millió forint, de minden esetben a magasabb összeget kell megfizetni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.