2009. augusztus. 25. 15:59 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 25. 15:46 Gazdaság

Bulgária már ősszel tárgyalna az ERM-II csatlakozásról

A bolgár kormány szeretné minél előbb megkezdeni a tárgyalásokat Bulgáriának az ERM-II árfolyamrendszerhez való csatlakozásáról. Erre Szimeon Djankov pénzügyminiszter szerint már szeptemberben sor kerülhet, amikor Bojko Boriszov miniszterelnökkel Brüsszelben munkalátogatást tesznek az Európai Bizottságnál - írta keddi számában a Dnevnik.

A bolgár kormány korábban jelezte, hogy 2013-ban tervezik bevezetni az eurót, az ERM-II-höz való csatlakozást - az euróövezet előszobájába való belépést - pedig akkor fogják indítványozni, ha az államháztartás GDP-arányos hiánya az idén 3 százalék alatt lesz. Jelenleg a leva árfolyamát az euróhoz kötik.

A kormány augusztus elején döntött az állami kiadások további csökkentéséről - 1,15 milliárd levával (137 forint/leva), mert az elfogadott költségvetéshez képest 2,5 milliárd levás hiány van kialakulóban az idén. A kiadáscsökkentésen kívül a deficit egy részét a költségvetés bevételeinek növelésével egyenlítik ki a tervek szerint, főként a forgalmi- és a jövedéki adó bevételek terén látnak lehetőséget erre.

Bulgáriában a legfrissebb prognózis szerint a korábban számított 4,7 százalékos GDP-csökkenés helyett 6,3 százalékos lesz a gazdasági visszaesés az idén.
zöldhasú
Hirdetés