Nem változott a brit jegybanki alapkamat
A várakozásoknak megfelelően a jelenlegi mélységi rekordszinten, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a Bank of England.
Az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja március óta tartja érvényben a most is változatlanul hagyott fél százalékos szintet. Az akkor végrehajtott fél százalékpontos csökkentés tavaly október óta a hatodik volt.
A pénzügypolitikai enyhítési kurzus 5 százalékról indult, vagyis a brit központi alapkamat eddig 4,5 százalékponttal csökkent az őszi csúcsszintről. Már a januári csökkentéssel kialakult akkori, 1,5 százalékos kamatszint is történelmi mélypont volt: az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá.
A példátlan ütemű és mértékű kamatcsökkentési hullámot a brit gazdaság évtizedek óta nem látott súlyosságú recessziója indokolta.
Nagy-Britannia hazai összterméke (GDP) 0,8 százalékkal csökkent a második negyedévben az első negyedéviről, jelentették a brit statisztikai hivatalban első becslésként. A hivatal (ONS) harmadik, felülvizsgált és erősen rontott becslése szerint 2,4 százalékkal esett a brit hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz mérve. Ez 1958 óta a legnagyobb negyedéves visszaesés volt Nagy-Britanniában.
A brit kormány 3,5 százalékos, független elemzők 4 százaléknál jóval nagyobb idei egész évi brit GDP-mínuszt jósolnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.