2009. július. 08. 13:35 Utolsó frissítés: 2009. július. 08. 13:40 Gazdaság

Ősztől építik a Horvátország felé futó gázvezetéket

A Mol egyik leányvállalata, a Földgázszállító Zrt. (FGSZ) tervei szerint várhatóan októberben elkezdik a Baranyát átszelő, Tolnát érintő új, Horvátország felé futó gázvezeték építését – írja az Új Dunántúli Napló a szerdai számában.

Az előzetes eljárást követően már a megvalósítást megelőző, környezeti hatásvizsgálata zajlik a horvát határt átszelő, a Bács-Kiskun megyei Városföldig futó tranzit-gázvezetéknek. Az FGSZ közleménye szerint a tervek készen állnak, az engedélyezési eljárás idén októberben zárulhat le. Ezután, még 2009-ben elkezdődhet a nyomvonalon a lőszermentesítés, a régészeti leletmentés, majd maga az építkezés is. A magyarországi területen 210 kilométer hosszan futó vezetéket egy év alatt készítik el, miközben Horvátországban is zajlik majd a munka. A rendszert 2011 tavaszán helyezhetik üzembe – olvasható a baranyai napilapban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.