A DJIA indexében hat cég árfolyama 10 dollár alatt
Az American Express lett pénteken a hatodik cég, amelynek az árfolyama már 10 dollár alatti a New York-i értéktőzsde 30 vezető iparvállalatának DJIA indexében.
Az American Express mellett a 10 dollár alatti árfolyammal rendelkező cégek listáján van még a General Motors (GM) – amely még 2008 júliusában került ide –, továbbá szeptember óta az American International Group (AIG) biztosító, október óta az Alcoa alumíniumipari vállalat, november óta a Citigroup. Idén januárban került fel a listára a Bank of America és február 20-án a General Electric.
Mindennek oka kezdetben pénzügyi válság volt, ami globális gazdasági krízissé szélesedett ki. A gazdasági recesszió minden ágazatot súlyosan érint. A DJIA indexe közel 12 éve legalacsonyabb szinten van, a héten 6,2 százalékkal gyengült. Pénteken a DJIA mutatója 6626,94 ponton zárt 0,5 százalék (32,50 pont) növekedéssel.
A szakértők szerint olyan cégek árfolyama kerülhet hamarosan 10 dollár alá, mint az Intel (jelenleg mintegy 12,15 dollár), a Pfizer (12,73 dollár), a Microsoft (14,96 dollár) és a Walt Disney Co.( 15,37 dollár). Négy cég adja a DJIA index értékének harmadát: az IBM, a Chevron Corp., az Exxon Mobil Corp. és a McDonald's Corp. A tőzsdemutató értekének 10 százaléka esik az IBM-re.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.