A Főgáz eladásáról tárgyal a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés
A Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek által javasoltakkal ellentétben ne a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottsága, hanem maga a közgyűlés döntsön a Főgáz-részvények eladásáról, ezzel a módosítással az MSZP-frakció egyöntetűen támogatni tudja a jövő heti értékesítési eljárást - közölték szocialista politikusok vasárnap.
Steiner Pál fővárosi MSZP-frakcióvezető vasárnap elmondta, hogy a következő évek fejlesztéseihez, amelyeket EU-támogatással kívánnak megvalósítani, több tízmilliárd forint önrészre van szükség, s ezt vagyoneladásokkal, például a Főgáz-privatizációval tudják előteremteni. A politikus megjegyezte, hogy a Főgáz eladásának előkészítésében továbbra is meghatározó szerepe lesz a pénzügyi bizottságnak. A testület szocialista tagjai számára ennek során kötelező érvényű lesz az, hogy az MSZP-frakció miként foglal majd állást egy adott kérdésben.
A fővárosi önkormányzat jövő heti rendkívüli közgyűlésére benyújtott Főgáz-privatizációs javaslatnak hat ügyvédi iroda álláspontja is részét képezi. A Főgáz működésével összefüggő iratok egy részét - így az önkormányzat vagyonkezelő társasága által készített tanulmányt - még a fővárosi képviselők sem kapták meg, azt csak a Városházán tekinthetik meg. Az előterjesztés rögzíti azt is, hogy a főváros által 2011-ig megvalósítani kívánt beruházásokhoz igényelt EU-támogatások önrészszükséglete 180 milliárd forint, amivel jelenleg semmilyen formában nem rendelkezik az önkormányzat.
Fővárosi politikusok korábban azt nyilatkozták, hogy a Főgáz-privatizációból több mint százmilliárd forint bevételt remél az önkormányzat. Demszky Gábor a közgyűlés októberi ülése előtt tartott tájékoztatóján egyebek közt elmondta, hogy a vételár jövő év végétől folyhatna be a főváros kasszájába. Év közben az EU-fejlesztések önrészéhez mintegy 30 milliárd forint áthidaló hitelt vesznek fel, amit a privatizációból törlesztenének. A közgyűlési előterjesztés szerint erről a hitelfelvételről az önkormányzat pénzügyi bizottsága döntene.
John Emese, az SZDSZ frakcióvezetője az október végi közgyűlés előtt azt nyilatkozta, hogy támogatják a privatizációt, illetve hogy nem rendelnek el kötelező igen jellegű szavazást. Az ellenzéki frakciók korábbi nyilatkozataikban és az október végi közgyűlésen is elfogadhatatlannak tartották a Főgáz eladását. Fónagy János (Fidesz) a Főgáz-privatizációt elősegítő vagyonrendelet-módosítás kapcsán leszögezte, hogy itt már nem a családi ezüst eladásáról van szó, hanem arról, "hogy már a tetőt is eladják a fejünk fölül".
A közgyűlésben egyébként már ahhoz is mind a 34 MSZP-SZDSZ képviselő támogatására szükség lesz csütörtökön, hogy napirendre kerüljön ez a kérdés. Ugyanennyi szavazat kell arról is, hogy döntsenek a Főgáz-privatizációs eljárás megindításáról.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.