A 20 milliárdos mentőcsomag kamata 5-6 százalék
Az IMF, az Európai Unió és a Világbank által összeállított 20 milliárd euró összegű hitelkeretet 2010. március végéig hívhatja le a magyar kormány, a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék, kamata 5-6 százalék,a visszafizetés futamideje 3-5 év - jelentette be Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azon a szerdai tájékoztatón, ahol ismertették a pénzügyi mentőcsomag részleteit.
Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: a kormány gyors és radikális intézkedéseket hozott, és már a válságjelenségek első hatásainak érzékelésekor felvette a kapcsolatot az IMF, az Európai Unió és a Világbank illetékeseivel, hogy előkészítsék a pénzügyi mentőcsomagot. Ezek közé sorolta, hogy a kormány a már csökkentett idei GDP arányosan 3,8 százalékos államháztartási hiányt tovább mérsékli 3,4 százalékra, visszavonta a jövő évi adótörvényeket, illetve alapjaiban átdolgozta a jövő évi tervezett büdzsét, az ahhoz kapcsolódó makropályával, amely a legrosszabb variáció szerint a GDP várható 1 százalékos visszaesését tartalmazza.
Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter arról beszélt, hogy már rövidtávon is olyan intézkedésekre törekedett a magyar kormány, amely hosszútávon segítik az országot abban, hogy Magyarország az EU egyik legversenyképesebb tagja legyen hosszabb távon.
© MTI - Soós Lajos |
A 20 milliárd euró összegű hitelcsomag célja a nemzetközi pénz és tőkepiacok bizalmának erősítése és segítség a fizetési mérleg finanszírozásához - jelezte Simor András. Az összeg kétszer akkora, mint a külföldiek kezében lévő magyar állampapír állomány és ötször nagyobb, mint a jövőre devizában lejáró kormányzati adósság - tette hozzá az elnök, kiemelve: a hitelkeret lehívásáról a magyar kormány dönt, az esetleges lehíváskor a hitelösszeg az MNB devizatartalékait, így az ország devizatartalékait növeli.
Elena Flores az Európai Unió Bizottságának igazgatója ismertette: a hitelcsomag a biztonságot, a bizalom megerősítést szolgálja, megemlítette, hogy az EU részesedése a hitelkeretből 6,5 milliárd euró. Az igazgató elmondta: a válság az unió országait eltérő mértékben érinti, ezzel a segítséggel az EU célja az, hogy támogassa Magyarországon a fiskális konszolidációt, növelje a likviditást, és az ország költségvetését közelebb hozza az egyensúlyi állapothoz. Az EU is látja a magyar hatóságok elkötelezettségét , és azt is, hogy ezek az intézkedések bekerülnek a középtávú magyar konvergenciaprogramba - tette hozzá. Elena Flores megerősítette: a magyar közkiadásokat kontroll alatt kell tartani, a fiskális reformot folytatni kell akárcsak a strukturális reformokat.
A 20 milliárd euró összegű hitelkeret fejnehéz, azaz nagyobb részét a futamidő elején lehet lehívni - mondta Anne-Marie Gulde. Az IMF főtanácsadója kérdésre válaszolva hozzátette: ez egy készenléti hitel, amelyet nem szükségszerű igénybe venni, célja a biztonság megteremtése, a bizalom megerősítése a nemzetközi pénz és tőkepiacokon. Kérdésre válaszolva elmondta: először az állami kiadásokat kell áttekinteni, lefaragni, ez azért is fontos, mert csak ezután lehet megvalósítani az adók mérséklését.
Simor András aláhúzta, az MNB önálló független intézmény, így azért döntött az alapkamat felemeléséről 8,5 százalékról 11,5 százalékra, hogy megnehezítse, költségesebbé tegye a forint elleni spekulációt. Elmondta azt is, hogy a hitelkeretnek lesz olyan része, amely elérhetővé válik a magyar bankrendszer számára. A jegybank elnöke kérdésre válaszolva leszögezte: "nem látok esélyt arra, hogy a maastrichti követelmények teljesítése nélkül Magyarországon be lehetne vezetni az eurót".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.