Jövő év vége: a Közraktárak helyén kulturális központ
A Közraktárak területén kialakítandó kulturális, turisztikai és szórakoztató központ építése valószínűleg a nyáron elkezdődik, és a tervek szerint másfél év múlva nyit meg a CET névre keresztelt új multifunkcionális épületegyüttes – közölte Márton Imre, a fejlesztő Porto Investment Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A CET este. Nem lesz plázás beütés © hvg.hu |
A projekt jelenlegi neve, a CET egyszerre utal a régi raktárak mellett megvalósuló bálna vagy cet formájú új üvegépületre és a közép-európai időszámításra (Central European Time), amely Budapest és a régió XXI. századi fejlődését hivatott előre jelezni – magyarázta az ügyvezető igazgató.
Hangsúlyozta, hogy a Közraktárak területén olyan találkozási pontot akarnak teremteni, ahol a város legfrissebb szellemi, kulturális megnyilvánulásai felszínre törhetnek, és azonnal találkozhatnak, ütközhetnek, megmérethetnek.
Márton Imre tájékoztatása szerint a Kas Oosterhuis holland építész tervei alapján készülő létesítmény összterülete megközelíti a 31 ezer négyzetmétert, amelyből 12500 négyzetméter lesz hasznosítható. A komplexum egy 1050 főt befogadó multifunkcionális rendezvénytermet, galériákat, könyvesboltokat, éttermeket, kávé- és teaházakat, valamint egyedi panorámát nyújtó, a dunai partszakasz teljes hosszában elnyúló teraszokat foglal magában, a felszín alatt pedig 250 parkolóhelyes mélygarázst alakítanak ki.
A rendezvényteremről szólva megemlítette, hogy a legmodernebb hang és fénytechnikával felszerelt, hangszigetelt tér a színházi előadások, komoly- és könnyűzenei rendezvények mellett varietéműsoroknak és egyéb bemutatóknak is otthont adhat. Az üveghéjtól vizuálisan elválasztott „lebegő test” színes tömege mind belülről mind kívülről jól látható, karakteres elem lesz – fűzte hozzá Márton Imre.
A beruházók el akarják kerülni, hogy az épületkomlexumnak „plázás beütése” legyen, és szükségtelennek tartják a tömegtermelés elveire épülő, ismétlődő elemek alkalmazását is, ezért az új szerkezetek minden acél, alumínium és üveg eleme más és más lesz. A beruházás összköltsége megközelítőleg 31,5 millió euró (8 milliárd forint).
A Közraktárak hasznosítására, kulturális és kereskedelmi központtá alakításáraBudapest Főváros Önkormányzata, a tulajdonos 2007 tavaszán írt ki DBFO (Tervezés, Építés, Finanszírozás, Üzemeltetés) PPP pályázatot. A PPP-konstrukción „túllépő”, összetett üzleti megoldás során a befektető Porto Investment Hungary Kft. magára vállalta a beruházás valamennyi költségét, beleértve közlekedésfejlesztési feladatokat is. Ennek fejében a cég a fővárosi tulajdonú ingatlanra 25 éves üzemeltetési és hasznosítási jogot nyert, továbbá megkapta a bérbeadásra vonatkozó úgynevezett kizárólagos ügynöki tevékenység jogát is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.