2007. október. 10. 17:05
MTI
Utolsó frissítés: 2007. október. 10. 17:18
Gazdaság
A Stadler Szolnokon építi fel alumínium kocsitest gyárát
A svájci Stadler-csoport Szolnokon építi fel a technológiájában élenjáró alumínium vasúti kocsitest gyártó üzemét mintegy 10 milliárd forintos beruházással - jelentette be Kiss Péter kancelláriaminiszter szerdán azt követően, hogy megbeszélést folytatott Peter Spuhlerrel, a Stadler Rail Group elnök-vezérigazgatója.
A svájci befektető hosszú távon tervezi magyarországi jelenlétét, és beruházás révén induláskor több mint 100, a későbbiekben mintegy 400 új munkahelyet teremt. Kiss Péter hangsúlyozta: Magyarország a régió vasúti járműgyártásában fontos szerepet tölthet be a jövőben.
Peter Spuhler elmondta, hogy 30-40 millió euró beruházással számolnak. A tervek szerint még az idén befejezik a tervezési folyamatot, és építési engedéllyel rendelkeznek majd. A gyár 2008 utolsó negyedévében megkezdi a termelést, és 2009-ben már teljes kapacitással működik.
A Stadler elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a gyártáshoz kvalifikált munkaerő szükséges. Már megkezdték az alumíniumhegesztő szakmunkások toborzását, akiket Svájcban képeznek ki. Induláskor 120-150 szakmunkás felvételével számolnak.
Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy évi 200 alumínium kocsitestet fog gyártani a szolnoki üzem teljes kapacitásában. A cég jelenlegi igénye éves átlagban mintegy 500 darab kocsiszekrény, amelyből jelenleg 330-340-et a svájci cég Bussnangban lévő gyárában állítanak elő. A többi a magyarországi gyárban készül.
Peter Spuhler hangsúlyozta, hogy a Stadler további magyarországi beruházásait befolyásolhatják a régió piaci viszonyai. Jelenleg érdeklődés mutatkozik az emeletes vonatuk iránt, és ha bejönnek a számítások a régióban, akkor ilyet is gyárthatnak a jövőben Szolnokon.
Szalai Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta: a városban a rendszerváltás óta folyamatosan csökken a nagyipar teljesítménye. A Stadler cég beruházása azt mutatja, hogy a város versenyképes a befektetőknél. A polgármester hangsúlyozta, hogy a beruházás teljes kapacitással működés esetén 400 embernek ad majd munkát, 2000 beszállítónak teremt lehetőséget, a városnak pedig jelentős adóbevételt hoz.
Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: korábban már született egy kormányhatározat a Stadler beruházás egyedi kormánytámogatásáról, amely más tevékenységre és más helyszínre szólt, ezért a határozat módosítását fogják kérni. Utalt arra, hogy Szolnok 40 százalékos támogatási övezetbe tartozik, vagyis a beruházás aktivált értének 40 százaléka erejéig támogatás igényelhető munkahely teremtésre, technológia fejlesztésre, szakképzésre és adókedvezményre. Ezzel a lehetőséggel a cég élni fog.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2005. július. 21. 14:36
A MÁV a Bombardiertől és a Stadlertől is ajánlatot vár
Gazdaság
2006. február. 07. 11:37
A Bombardier megkerüli a Stadler nyertes ajánlatát?
Gazdaság
MTI
2005. augusztus. 04. 14:57
Ismét a Stadler nyerte a motorvonat tendert
Gazdaság
MTI
2005. augusztus. 18. 17:32
Bombardier: a Stadlernek nem volt érvényes bankgaranciája
Gazdaság
MTI
2005. június. 01. 11:07
A Stadler nyert a megismételt MÁV-tenderen
Gazdaság
MTI
2005. szeptember. 13. 16:37
Életbe lép a Stadler motorvonat-szerződése
Gazdaság
MTI
2006. március. 29. 17:19
Stadler: felmondták a kooperációs szerződést a Transelektroval
Gazdaság
2005. augusztus. 25. 12:04
Bombardier: legyen nyilvános a MÁV-Stadler szerződés!
Gazdaság
MTI
2005. május. 14. 10:15