2006. március. 29. 17:19
MTI
Utolsó frissítés: 2006. március. 29. 17:25
Gazdaság
Stadler: felmondták a kooperációs szerződést a Transelektroval
A svájci Stadler AG. hétfőn felmondta a Ganz Transelektro Közlekedési Rt.-vel (GTK) kötött kooperációs szerződést, amely a MÁV-nak szállítandó 30 plusz 30 Flirt motorvonat közös gyártására vonatkozott - mondta az MTI-nek Dunai Zoltán, a Stadler 100 százalékos tulajdonában álló Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A szerződés felmondásáról szóló iratot Peter Jenelten, a Stadler AG alelnöke adta át a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. illetékes vezetőjének - mondta Dunai Zoltán. A Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a hétfői felmondás hátterében az áll, hogy a kooperációs szerződésnek március 27-én már hatályba kellett volna lépnie, de még a tárgyalások sem kezdődtek el a Stadler és a GTK Rt. között.
A kooperációs szerződés értelmében a Stadlernél készülő 30 plusz 30 motorvonat végszerelését részben Magyarországon, a GTK által megvásárolt MÁV Északi Járműjavító Kft.-nél végezték volna el, s ennek első lépéseként a Transelektro cég egy milliárd forintos tőkeemelés mellett beruházást indított volna el, amelynek eredményeképpen lehetővé vált volna a 73 méter hosszú szerelvények összeszerelésére alkalmas csarnok kialakítása - mondta Dunai Zoltán.
"Miután március 8-án létrejött az első 30 motorvonat szállítását lehetővé tevő finanszírozási szerződés, amely szerint a Caylon-CIB-MFB bankkonzorciumtól vesz fel 144,6 millió euró összegű hitelt a MÁV, a napokban a megrendelő MÁV átutalja a gyártáshoz szükséges 30 százalékos előleget a Stadler számlájára" - jelezte Dunai Zoltán. A Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta azt is, hogy a kocsiszekrények és a főegységek gyártása már folyik Svájcban, a kérdés az, hogy a szerződésben vállalt magyarországi végszerelésre, azaz a második 15 darabos széria összeszerelésére hol kerül sor, mivel az első 15 motorvonat végszerelése még Svájcban történik.
A Flirt motorvonat egységára 4,82 millió euró, ami szerdai árfolyamon, a 30 motorvonat esetében 38,5 milliárd forintot jelent, a kooperációs szerződés értelmében a magyar beszállítói, szerelési hányad 30 százalék.
"A tárgyalások jelenlegi állása szerint a MÁV Északi Járműjavító Kft., vagy a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft., illetve a BKV Vasúti Jármű Szolgáltató Kft. budapesti, Fehér úti üzeme lehet az összeszerelés helyszíne" - fogalmazott Dunai, megjegyezve, hogy Szolnokon 600 millió forintba, a BKV fehér úti üzemében 600-800 millióba kerülne a szükséges beruházás.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2005. szeptember. 13. 16:37
Életbe lép a Stadler motorvonat-szerződése
Gazdaság
MTI
2005. augusztus. 18. 17:32
Bombardier: a Stadlernek nem volt érvényes bankgaranciája
Gazdaság
MTI
2005. augusztus. 04. 14:57
Ismét a Stadler nyerte a motorvonat tendert
Gazdaság
MTI
2005. július. 21. 14:36
A MÁV a Bombardiertől és a Stadlertől is ajánlatot vár
Gazdaság
MTI
2005. május. 14. 10:15
Nem adta fel a MÁV-ot a Stadler
Gazdaság
2006. február. 07. 11:37
A Bombardier megkerüli a Stadler nyertes ajánlatát?
Gazdaság
MTI
2005. június. 01. 11:07
A Stadler nyert a megismételt MÁV-tenderen
Gazdaság
2005. augusztus. 25. 12:04