2007. január. 29. 18:02 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 29. 18:04 Gazdaság

Leépít az Airbus-t gyártó cég Németországban?

Német sajtóforrások szerint összesen 5 ezer németországi munkahelyét szüntetné meg az Airbus gépeket gyártó EADS konzorcium, azaz ottani dolgozóinak közel negyedét építené le. A cég cáfol.

A Handelsblatt szerint egyszerűen ez lenne a következménye a gyártó termelésáthelyzési terveinek. Két üzeme valószínűleg teljesen áldozatul esne a karcsúsításnak, amit a múlt évben kirobbant pénzügyi válság miatt és az annak megoldását célzó átalakítási program alapján hajtanának végre.

Az EADS szóvivője egyszerű kitalálásnak nevezte a sajtóhírt, emlékeztetve, hogy ugyan van egy "Power 8" névre keresztelt tavaly elhatározott takarékossági program, amellyel a kiadásokat 2 milliárd euróval szeretnék lefaragni 2010-re, de az abban végrehajtandó lépéseket nem rögzítették még.

A német gyárbezárásokat egyébként több ízben cáfolták. Legutóbb két héttel ezelőtt, első alkalommal pedig októberben, amikor a német sajtóban megjelent a közlés, hogy meg akar szabadulni több németországi gyártóüzemétől, azaz 6,6 ezer dolgozó állását veszélyezteti.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?