2006. október. 04. 17:08
MTI
Utolsó frissítés: 2006. október. 04. 17:46
Gazdaság
Bokros: önfinanszírozó nyugdíjrendszer kell
A nyugdíjrendszert el kell választani a szociálpolitikától, miközben a nyugdíjrendszernek önfinanszírozóvá kell válnia - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója, volt pénzügyminiszter szerdán a Pénzügykutató Zrt. által szervezett nyugdíjkonferencián.
Draskovics Tibor és Antal László a nyugdíjreformról |
A nyugdíjreformhoz kapcsolódó elkerülhetetlen döntéseket 2007 végén, 2008 elején meg kell hozni, megjelölve a bevezetés dátumait – mondta Draskovics Tibor a szerdai nyugdíjkonfe-rencián. Tovább. |
Bokros szerint az első pillért - azaz az állami nyugdíjat - ki kell vonni a politikusok játékteréből, akik 14. illetve 15. havi nyugdíjat is ígérnek, miközben a 13. havi nyugdíjat is a nyugdíjasok egészségbiztosításának fedezetére kellene fordítani. Hozzátette azt is, hogy az első pillér torzítása, például az első pillér változtatása versenyképtelenné teheti a második illetve harmadik pillért is. "Svéd mintájú, egyéni számlás nyugdíjrendszerre van szükség, amely mindenki által nyomon követhető, s amelyhez politikusok, így a pénzügyminiszterek se nyúlhatnak" - fogalmazott a CEU professzora.
Ezzel gyakorlatilag egyetértett Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A volt pénzügyminiszter a 2001-ben már bevezetett és a munkavállalók számára kiértesített névleges, egyéni számlás nyugdíjrendszer - elszámolás - mellett érvelt. "Az első pillért az öngondoskodásra és az önfinanszírozásra kell építeni" - fogalmazott Varga Mihály, aki elmondta azt is, hogy a Pénzügyminisztériumban elkészültek a tanulmányok, amelyek szerinte döntésre érettek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2006. március. 16. 16:31
Bokros: Nem becsületes járulékcsökkentést ígérgetni
Itthon
MTI
2006. szeptember. 29. 21:21
Bokros: Magyarország csődben lenne, ha nem lép be az EU-ba
Gazdaság
MTI
2006. április. 28. 12:43
Bokrosék új csomagja
Itthon
MTI
2006. február. 09. 13:37
Bokros: az EU bővítése nem fenyegetés, hanem lehetőség
Gazdaság
MTI
2006. július. 07. 13:45
Bokros: figyelemre méltó a "Gyurcsány-csomag"
Gazdaság
MTI
2006. október. 04. 17:00
Draskovics Tibor és Antal László a nyugdíjreformról
Itthon
MTI
2006. szeptember. 01. 18:31
A nyugdíjrendszerhez is hozzányúl a kormány
Gazdaság
MTI
2006. április. 20. 14:35
Bokros Lajos: a "potyautas" státuszt meg kell szüntetni
Gazdaság
MTI
2006. július. 03. 12:37
Bokros: még van esély a 2010-es euróra
Gazdaság
MTI
2006. augusztus. 31. 14:48
Marad a 13. havi nyugdíj
Itthon
MTI
2006. augusztus. 28. 12:27
Bokrosnak nincs nagy baja Gyurcsányék programjával
Itthon
MTI
2006. szeptember. 27. 14:57
Novemberben visszamenőleg is emelik a nyugdíjakat
Pénzügyek
2006. augusztus. 30. 00:00
Nyugdíj a konvergenciában
Gazdaság
MTI
2006. február. 17. 15:31