Lanyha piacon erős maradt a forint
Kedden alig változott a forint jegyzése a bankközi devizapiacon, az eurót délután 243,75/85 forinton jegyezték, ami nem jelent markáns elmozdulást a hétfői 243,70/90 forintról.
A forint 13,66 százalékon állt fél négy tájban a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők rendkívül alacsony forgalmú piacról számoltak be, az eurót 243,70 és 244,10 forint közötti sávban jegyezték egész nap. A piacon arra számítanak, hogy nagyjából ezeken a szinteken marad a forint a monetáris tanács hétfői kamatdöntő üléséig, hacsak régiós hatások nem mozdítják ki a kurzust valamerre.
A dollár egész nap erősödött a nemzetközi piacokon, Budapesten délután 197,80/198,00 forinton kereskedtek vele, mintegy 50 fillérrel erősebben a hétfői árfolyamnál.
Az állampapírok másodpiacán 2-5 bázisponttal mérséklődött a hozamszint, a forgalom ezen a piacon is rendkívül nyomott volt a kereskedők szerint. A három hónapos diszkont-kincstárjegy aukción alig több mint kétszeres kereslet mutatkozott, a kereskedők szerint a befektetők inkább a három éves államkötvény csütörtöki aukciójára tartogatják a pénzüket. A tizenöt éves államkötvénynek várhatóan kisebb sikere lesz - mondják a piacon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.