2004. június. 28. 17:56 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Jaksity György távozik a tőzsde éléről

A Budapesti Értéktőzsde Rt. elnöke keddi hatállyal lemond a tőzsde elnöki tisztségéről, miután a HVB Bank pénteken lemondásra szólította fel.

Az igazgatóság tanácsának zöme, valamint szinte az egész fb-tagság is jelezte lemondását - közölte Jaksity György hétfőn. A tőzsde elnöke elmondta, hogy a HVB Bank, mint a Budapesti Értéktőzsde egyik tulajdonosa pénteken levélben közölte, nem vele képzelik el a további együttműködést, így lemondásra szólították fel. Jaksity György azt is közölte, hogy a héttagú igazgatóság elnöke és másik négy tag, akik nem a tulajdonosokat képviselik, szintén jelezték lemondásukat. A felügyelőbizottság is távozik - tette hozzá.



A tőzsde elnöke a keddi közgyűlésen jelen lesz, ám nem kíván felszólalni, lemondását a grémiumnak nem kell elfogadnia, csak tudomásul vennie. A Budapesti Értéktőzsde keddi rendkívüli közgyűlésén a napirend szerint módosul az igazgatóság és a felügyelőbizottság személyi összetétele. A közgyűlés megvitatja továbbá a BÉT és a Budapesti Árutőzsde (BÁT) integrációját.



A két tőzsde egyesüléséről korábban hozott részvényesi határozatot várhatóan visszavonják, és a közgyűlés a BÁT részvényei legalább 75,625 százalékának megvásárlásáról határoz.



A Budapesti Értéktőzsdében május végén 68,8 százalékos tulajdont szerzett a HVB Bank Hungary Rt. vezette konzorcium. A tranzakció után a BÉT legnagyobb tulajdonosa a HVB Bank Rt.lett 25,2 százalékkal. A Bécsi Értéktőzsde 14 százalékot, az osztrák Erste Bank 12,22 százalékot, az osztrák Kontrollbank 11 százalékot és a Raiffeisen Zentralbank 6,37 százalékot tudhat magáénak.



Stagnálás záráskor, kivárás a piacokon



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,92 pontos emelkedéssel 11.465,85 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi, pénteki záró értékhez képest ez 0,05 százalékos erősödés, gyakorlatilag stagnálás. A részvénypiac forgalma a közepesnél alacsonyabb, 6,34 milliárd forint volt. A vezető részvények vegyesen zárták a napot a pénteki kereskedéshez viszonyítva.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.