Az eddig megszokottól eltérően a kalauz ezúttal nem a Budapesti Könyvfesztiválra jelent meg, hanem egy hónappal később. Ez két szempontból is szerencsésebb, mert a kiadvány így nem vész el az egy időpontra időzítve megjelenő könyvek tengerében, másrészt hazai pályán, a lényegesen méltóbb környezetet biztosító Alexandra Könyvesházban, a frissen felújított Párizsi Nagyáruházban kerülhetett sor a bemutatóra. Az esemény színvonalát csak kevéssé rontotta az a körülmény, hogy az érintett szakmai közönségnek, gasztronómia iránt érdeklődő amatőröknek és zsurnalisztáknak jól szervezett, a pogácsástálakat és a borospultot vállvetve védő, 20-30 fős, minden nyilvános könyvbemutatón, kiállításmegnyitón jelen lévő, nyugdíjas korú kommandón kellett átvágniuk magukat.

Végül némi késéssel, de Bíró Lajos celebrálásában megkezdődött a díjátadási ceremónia a szó szerint zsúfolásig megtelt Lotz teremben. A hivatalos méltatások a hármas szám jegyében teltek – mindenki három percig beszélt –, így viszonylag hamar elérkezett a nagy pillanat, fény derült arra, melyik lett az Év étterme 2010-ben. A látszólag egyszerű kérdés az idén olyan helyzet elé állította a szerkesztőket, aminek nincs, nem lehetett igazán jó feloldása. Így maradtak az adtak is, meg nem is klasszikus megoldásnál. A Château Visz kapta a legtöbb pontszámot, de a fél ponttal mögötte végző Costes lett az Év étterme. A nem szokványos döntés magyarázata: mindkét étteremben séfváltás történt a tesztidőszak vége felé, és ameddig a Costest sikerült újra tesztelni, a viszi kastélyszálló éttermét   nem. Így Visz 16 pontja zárójelbe került, mintegy megelőlegezve a bizalmat az új séfnek, aki egyébként Erik Schröter helyettese volt másfél évig.

Az Év étterme díj átadása után következtek a különböző különdíjak, amelyek közül talán csak a Magyar gasztronómia reménysége díj okozott némi meglepetést, s nem azért, mintha az Onyx sous chefje, Széll Tamás nem érdemelné meg ezt a címet. De  talán két Hagyomány és Evolúció győzelemmel és más szakmai elismerésekkel a háta mögött már  valamivel több, mint reménység. Ezt követően azon éttermek képviselő, séfek vagy tulajdonosok vehették át a díjakat, akiknek az étterme 11 vagy annál több pontszámot ért el. Ők már egy megkülönböztető jelzést is kapnak, a tavaly bevezetett Alexandra-érmet. 11-12 pont egy, 13-15 kettő, 16-17 három, 18 négy, 19 és 20 pont pedig öt érmet ér. Ez utóbbi két kategóriára azonban még várni kell.

A díjátadások és a kölcsönös gratulációk után pedig végre mindenki kezébe vehette a kalauzt, és megkereshette benne magát (és a legádázabb konkurenseit). Ami első pillanatra szembeötlik, harmadszorra sikerült a borítón a címet helyesen leírni. Nőtt is egy picit a könyv széltében-hosszában, és a belív tördelése is változott, praktikusabb lett. Dicséretes tartalmi változás, hogy a szerkesztők be merték vállalni az egyébként is teljesen felesleges borkalauz fejezet elhagyását, valamint elmaradt a „több mint 1200 étterem” telefonkönyvszerű felsorolása, ami hemzsegett a hibáktól és téves információktól az előző kiadásokban. Az így felszabadult helyre újabb tesztelt éttermek kerültek, így már több, mint 300 étterem részletesebb kritikáját olvashatjuk, ezáltal a tesztelés országos lefedettsége is javult, bár a „végeken” – keleten és nyugaton is – még igencsak nagy, egybefüggő szűz területek maradtak. Jó ötlet volt még az éttermek leírásának angol nyelvű összefoglalója.

Akad azonban felrónivaló a mínuszos oldalon is. Már a díjkiosztó alatt elhangoztak olyan kétségek, jó dolog-e az, hogy alig 2-3 hónapja nyitott éttermek is teljes joggal bekerülhetnek a katalógusba, még ha egyébként mindenki által elismert szakember vezeti is. Nem lenne-e ildomos legalább egy év folyamatos működést előfeltételül szabni? Esetleg ezek az éttermek külön fejezetbe kerülhetnének, például Most nyitottak, Akikre érdemes odafigyelni, vagy az amúgy is létező Biztató kezdet címszó alatt. Szóval a kisded felcseperedni látszik, már megáll a saját lábán, de azért még egy kicsit terelgetni kell. Majd a negyedik kiadás.