EUrologus #mifolyikbrusszelben

EUrologus EUrologus 2021. június. 15. 14:54

Megegyezés született az EU és az USA 17 éve tartó vitájában

Kölcsönösen eltörlik a polgári repülőgépgyártást sújtó büntetővámokat.

17 éves kereskedelmi vita végére tett pontot az Európai Unió és az Egyesült Államok. Bár a megegyezés már hónapok óta körvonalazódott, de Joe Biden európai útjának időpontjára időzítették annak bejelentését. Biden kedden nem sokkal dél után érkezett meg – a belga királytól – az Európai Tanács központjába, ahol a Tanács elnöke, Charles Michel és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen fogadták. Alig két óra múlva pedig már be is jelentették, hogy a Boeing–Airbus-ügyben megegyezésre jutottak.

A vita 2004-ben kezdődött, amikor az Egyesült Államok az EU-val szemben keresetet nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), azzal érvelve, hogy az európai közösség illegálisan támogatja az Airbust gyártó EuropeanLargeCivilAircraft (LCA) céget. Az EU pedig 2005 májusában panaszt nyújtott be az Egyesült Államok ellen a Boeing jogellenes támogatása miatt. Hosszú idő elteltével, a WTO jóváhagyását követően mind az Egyesült Államok (2019 októberében), mind az EU (2020 novemberében) büntetővámokat vetett ki egymás exportjára, amelyek összesen 11,5 milliárd dollár értékű kereskedelmi forgalmat érintenek a két fél között. Ennek eredményeként az uniós és amerikai vállalkozásoknak több mint 3,3 milliárd dollár vámot kellett fizetniük.

Három hónappal ezelőtt, már a Biden-adminisztrációnak köszönhetően a felek négy hónapra felfüggesztették a kölcsönös vámokat, és azt vállalták, hogy július 10-éig végleges megoldást találnak, ez történt meg most.

Ma a Boeing–Airbus ügyében született megállapodással nagy lépést tettünk a WTO történetének leghosszabb kereskedelmi vitájának megoldása érdekében. Örömmel látom, hogy az Európai Bizottság és az Egyesült Államok közötti intenzív munka után a transzatlanti partnerségünk jó úton halad az utazási sebesség eléréséhez

– mondta Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke a megegyezést követően. Abban is megállapodtak a felek, hogy létrehoznak a polgári repülőgépekkel foglalkozó munkacsoportot és a gyártók számára piaci feltételek mellett biztosítanak finanszírozást. A vámok kivetését öt évre függesztik fel a felek.

zöldhasú
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.