Meglehetősen kevés készült ebből a Nivára épülő típusból az ezredforduló környékén.
Az AvtoVAZ 1998-ban rukkolt elő a VAZ-2120-szal, mely az orosz autóipar első egyterűje volt. Az 1977-ben debütált és nem mellesleg azóta is folyamatosan gyártott VAZ-2131-es eredeti Lada Nivára épülő modell nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 2006-ig mindössze 1500 darab készült belőle.
És ezek közül most eladósorba került egy elég rossz állapotban lévő németországi példány, melyet üzemképtelen állapotban és papírok nélkül 999 eurós (410 ezer forint) áron szeretnének eladni.
Az ezüstszürke fényezésű ötszemélyes kocsi 2000 májusában hagyta el a gyártósort.
A 4,29 méter hosszú, 1,77 méter széles, 1,69 méter magas és 2,7 méteres tengelytávolságú kompakt egyterű 1,4 tonnát nyom a mérlegen.
A képeken látható példányban egy 80 lóerős 1,8 literes karburátoros 4 hengeres szívó benzinmotor található, de a típust 84 lóerős 1,7 literes injektoros erőforrással is szerelték.
A négykerék-hajtású Nagyezsda kézi kapcsolású váltója öt sebességi fokozattal bír, és többek közt hétszemélyes, dobozos haszonjármű, pickup, taxi és hátsókerék-hajtású változat is készült belőle.