Autó hvg.hu 2020. július. 16. 18:36

Az egyik legszebb hangú olasz autó is hibrid lett

Az olaszok esküsznek rá, hogy így sincs rossz hangja.

Több teaservideó után a Maserati bemutatta a Ghibli Hybridet, az első elektromos hajtással is rendelkező modellt a márka történetében.

A Ghibli jelenlegi generációját 2013-ban vezették be, és 2017-ben újították meg. A Maserati eddig több mint 100 ezer darabot értékesített a szedánból, amelyet a Maserati Quattroporte alá pozicionáltak.

Maserati
Maserati
Maserati
Maserati

A Ghibli Hybrid motorháztetje alatt egy négyhengeres, kétliteres turbófeltöltős motor van, 48 voltos, úgynevezett lágyhibrid elektromos hajtási egységgel, ami e-Boosterként működik, vagyis segíti a gyorsulást és motorindítást. A fékezés során visszanyert és az akkumulátorban tárolt energia, amit a kocsi hasznosít, hozzájárul a fogyasztás csökkentéséhez. 

A rendszer kombinált teljesítménye 300 lóerő és 430 Nm, ezzel a hibrid a 0-100 km/h-s tempót 5,7 másodperc alatt éri el, a maximális sebessége 255 km/h.

 Az olaszok szerint a Ghibli az elektromos hajtás és kisebb motor ellenére még mindig szépen szól a speciális kipufogó-szabályozásnak köszönhetően.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés