BrandChannel: Hogyan teljesedjünk ki a változókor alatt? Interjú Lauter Adrienn pszichológussal

A változókori átalakulást és a vele járó kisebb-nagyobb kellemetlenségeket, akár nyűgöket senki nem tudja megúszni, de van egy jó hírünk: a világ attól még egyáltalán nem ér véget, mert nem jelentkezik többet a fájdalmas menstruáció. Ne írjuk le magunkat a menopauzával, inkább tekintsünk rá úgy, mint egy új lehetőségre. Többek között erről is beszélgettünk Lauter Adrienn pszichológussal.

Kijelenthető-e kis túlzással, hogy a változókor a második tinédzserkor, csak pont ellenkező előjellel?

Lauter Adrienn: Ha úgy vesszük, akár még igaz is lehetne. Ha egy életciklusgörbét képzelünk el, míg a kamaszkor a kiteljesedés, felnőtté válás felé vezető kritikus időszak, addig a klimax az öregedésre, végül az elmúlásra felkészítő úgynevezett normatív krízis. A kamaszoknál a mozgatórugó a „ki vagyok én, mire vagyok képes” kérdése, a változókornál viszont az elmúlással való szembesülés, a „hogyan tudom értékessé tenni az életem, mit tudok még alkotni”? Furcsák lehetnek az új fizikai érzetek is, a megváltozott testi-lelki működés elfogadást, kompromisszumot igényel. Igaz, hogy a hormonrendszer mindkét esetben nagy változásokon megy keresztül, de míg az egyiknél a reprodukcióra készül, addig a változókorban már ennek a megszűnésére. Ilyen módon beszélhetünk ellenkező előjelű folyamatról. Sokszor éppen ebből következnek a nők pszichés tünetei, amikor szembesülniük kell azzal, hogy csökken a termékenység, a szexuális érdeklődés, sőt, esetleg már a szexuális élet sem működik tökéletesen. Sokan ekkor kérdőjelezik meg a saját nőiességüket és annak értékességét.

Pedig a női mivoltunk nem csak a menstruációtól függ, de akkor mitől?

Vannak nők, akik hetvenesként is karizmatikusak, például Meryl Streep, vagy Susan Sarandon. Persze, lehet, hogy igénybe vettek plasztikai kezeléseket, de ez önmagában nem lenne garancia arra, hogy konzerválja a nőiességet. Ők inkább arra jó példák, hogy elfogadják önmagukat olyannak, amilyenek. Ha egy nőnek sikerül megtalálnia, amiben kiteljesedik az élete, a karrierje, a boldogsága, akkor ez ad egy olyan önértékelést, ami sugárzik belőle. Hogy kit látunk sugárzóan szépnek, mitől szép valaki? Ez talán életkortól függetlenül igaz: aki saját magával összhangban áll, és van egy egészséges önreflexiója. Ez az önelfogadás, önismeret az élet előrehaladtával természetesen fejlődhet, bővülhet.

Ők már túlvannak a változókoron, de vajon a klimax megváltoztathatja-e a személyiséget, van-e esély a teljes „elsárkányosodásra”, vagy ez valóban csak átmeneti folyamat?

Átmeneti folyamatról van szó, ezért ennyire éles következtetést nem érdemes levonni. Önmagában a klimax, mint kiváltó tényező nem okozhat ekkora változást. Ha esetleg élettörténeti előzményekből kirajzolódik, hogy lehet erre való hajlam, akkor ebben az esetben, – ahogy minden krízis –, tud aktiválni egy esetleges személyiség- vagy hangulatzavart. Ennek megállapításában azonban fontos szerepe van a feltáró pszichoterápiának.

Nem azért is nehéz megélni a tüneteket, mert ebben az életkorban igen sok minden történik egyszerre, nem csak a menopauza?

Valóban. A menopauza időszakában testi és pszichológiai szinten is beszélhetünk változásokról. Történik egy szerep-átrendeződés, vagy -bővülés: az anyákból nagymamák lesznek, ami egyben jelentheti akár a saját magam elmúlásával való szembenézést is. Nem mindegy azonban, hogy az unoka az öregedésre, vagy a saját gyerekem, családom boldogságára emlékeztet!

Ez az elmúlással való szembenézés felfogható-e egyfajta gyászfolyamatnak?

Igen, hiszen lehetnek sokkszerű rádöbbenések és mélypontok. Hozzávetőleg ilyenkor repülnek ki a gyerekek is és el kell gyászolni a régi rituálékat. Átalakulnak szokások, de a nőiesség átalakulása is ilyenkor zajlik. Ilyenkor egy támogató társ sokat tud segíteni, hiszen a férfiak klimaxa is hasonlóképpen zajlik testi-lelki szinten egyaránt. Velük kapcsolatban a köznyelv sokszor inkább a kapuzárási pánikot emlegeti. Ahogy látjuk, a változás a rendszer számos szintjén zajlik, ami eltávolodást, válást is eredményezhet hosszú távon.

Meg lehetne-e előzni a totális elhidegülést, vagy egyeseknél szinte törvényszerű?

A nők és a férfiak változókora több ponton hasonlóan zajlik. Átalakul az izomzat, alvászavar léphet fel, csökken a szexuális érdeklődésük stb., és ha soha nem beszélnek arról, hogy nincs meg a régi kedv a testi örömökhöz, és titokká, tabuvá válik, akkor az elhidegülés még inkább kódolva van a kapcsolatban.

De az előbb említett gyász után van út felfelé is, az embernek végre több ideje jut magára, a félretett hobbijaira vagy régi ismerősökre…

Ha sikerül kialakítani új napirendet és szokásrendszert, az magával hozhatja a perspektívaváltás lehetőségét is. A kétségbeesés, feleslegesség, haszontalanság érzése átalakulhat minőségi énidővé, szabadidővé, új lehetőségekre való nyitottsággá. Terápiával vagy akár párterápiával jól megsegíthető, hogy a folyamat pozitív irányba forduljon. De ha a türelmetlenség, ingerlékenység, esetleg a hangulatzavar életvezetési nehézségeket okoz, akkor is érdemes szakemberhez fordulni. Ilyen például a munkából való kimaradás, az elhanyagolt társas kapcsolatok, vagy a szeparáció.

Mennyire más ma a változókor megélése, mint évtizedekkel ezelőtt? Ki lehet mondani, hogy a nehézségek ellenére is könnyebb a mai, modern nőknek?

A mai ötvenesek-hatvanasok közül van, akinél kitolódott a gyermekvállalás, tovább dolgoznak, nem klasszikus nyugdíjasként töltik otthon a napjaikat. Tele vannak információval, mi mindent tehetnek a tünetek enyhítéséért sporttal, gyógynövényekkel, táplálkozással vagy hormonterápiával. Emellett tájékozódhatnak arról is, mi mindent tehetnek párkapcsolatuk minőségének javításáért, stabil énképük újrarajzolásáért. A régebbi idők középkorú női előtt más lehetőségek voltak. Manapság egyre több témáról hullik le a lepel és a tabusítás alól felszabadul a változókorban átalakuló nemi vágy és szexuális élet kérdésköre, valamint az időskori szex, ami hosszú ideig zavarba ejtő téma volt.

Akkor talán arról is szó van, hogy kicsit újra is kell definiálni magunkat a változókorban, ahelyett, hogy lehangoltan élnénk a napjainkat?

Mindenképpen. Nem életünk végéig tart a változókor, jól körülhatárolható életszakaszról, állapotról van szó. A lélektani kilábalást megsegíthetjük hosszú távú célokkal. Ehhez azonban érdemes túllátni a klasszikus női szerepek betöltésén. Érdemes megvizsgálni és feltenni magunknak a kérdést: miben találom meg a következő kiteljesedésemet, mi fog hozzájárulni a saját jóllétemhez és boldogságomhoz? Ez komoly önismereti próbatétel, amikor nem szégyen segítséget kérni, ha kell. Mindig elhatározás kérdése, vagy úgy is mondhatnám, meg is kell rá érni, hogy MOST jött el a pillanat a belső önvizsgálatra. Saját döntésünk, hogy mikor fókuszálunk az új életszakasz rejtette lehetőségekre, annak kihívásaira, megadva magunknak az esélyt a megújulásra, új utak felfedezésére.