Zhvg hvg.hu 2021. március. 08. 13:40

Egy kutatás szerint a trópusi esőerdők kétharmada már megszenvedte az emberi jelenlétet

Csak 2002 és 2019 között egy franciaországnyi erdőség esett a fakitermelés és a mezőgazdaság áldozatául.

A bolygó trópusi esőerdőinek a kétharmadát már részben tönkretette az emberiség – idézi a Rainforest Foundation Norway civil szervezet elemzésének eredményeit a Reuters. A jelentés úgy számolt:

  • 34 százalék teljesen eltűnt a fakitermelés és a mezőgazdaság miatt;
  • 30 százalék pedig károsodott, kitett az erdőtüzeknek és hamarosan eltűnhet.

Ahogy egyre több esőerdő tűnik el, úgy súlyosbodik a klímaváltozás, ami aztán a maradék erdő túlélési esélyeit is rontja – nyilatkozta a jelentést jegyző kutató, Anders Krogh. Úgy becsüli, hogy 2002 és 2019 között egy franciaországnyi erdőséget irtott ki az emberiség.

A tempó nagyjából hat másodpercenként egy focipályányi fa kiirtása volt.

A pusztítás 73,5 százaléka a dél-amerikai Amazonas-medencében történt, főleg Brazília területén. A második Délkelet-Ázsia, itt leggyorsabban az Indonézia területére eső erdők fogyatkoztak. A harmadik legtöbb az afrikai Kongó-medence esőerdőiből esett az emberiség áldozatául.

Kritizálta a jelentést Tasso Azevedo, a brazil erdőirtásokat követő MapBiomas koordinátora, amiért az csak az 500 négyzetkilométeresnél nagyobb egybefüggő erdőket tekinti érintetlennek. (Ez egyébként nagyjából akkora terület, mint amekkora Budapest, a maga 525 négyzetkilométerével. A fenti példában szereplő Franciaország területe nagyjából 644 ezer négyzetkilométer, Budapest közel 1300-szor férne el benne.) A kritikára válaszolt is Krogh. Szerinte az erdőségek szélei gyorsabban pusztulnak, és a biodiverzitást sem tudják olyan hatékonyan őrizni. 500 négyzetkilométeresnél nagyobb erdőségekben ez a jelenség már nem jellemző.

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.