Jens Stoltenberg szerint az oroszországi puccskísérlet újabb érv Ukrajna folyamatos támogatása mellett.
„A Wagner orosz katonai magánvállalat június 24-i lázadásának elfojtása megmutatta, hogy Ukrajna szövetségesei továbbra sem becsülhetik alá Oroszországot, továbbra is támogatniuk kell Kijevet” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Hágában. A védelmi szövetség vezetője úgy látja, Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni jogtalan háborúja elmélyítette a megosztottságot Oroszországban.
Stoltenberg szerint a Kijevnek nyújtott támogatások túlmutatnak önmagukon, azok ugyanis – a NATO- tagállamok védelmi kiadásainak további emelése mellett – befektetések az európai biztonságba.
A Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner zsoldoshadsereg múlt szombaton indult meg Moszkva felé, miután ellenállás nélkül bevették Rosztov-na-Donu és Voronyezs városokat. Putyin szerint ezzel korábbi bizalmasa hazaárulást követett el és súlyos következményekkel fenyegetőzött, és miközben többen már polgárháborútól tartottak, végül Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök közreműködésével az a megállapodás született, hogy Prigozsint Minszkbe száműzik. Az eseményeket szombaton percről percre tudósításunkban követtük, latolgattuk a Wagner-vezér esélyeit és azt is elemeztük, mennyire valószínű, hogy csupán egy jól megrendezett színjátékot nézett végig a világ.
Miközben az ügy elemzések hosszú sorát vonta maga után és valószínűleg még évekig nem fogjuk ismerni annak minden részletét, Orbán Viktor rövidre zárta a témát: a magyar hírszerzés szerint Prigozsin akciójának nem volt jelentősége. Ha azonban ennél összetettebb helyzetértékelésre kíváncsi, ajánljuk az alábbi interjúnkat:
Sz. Bíró Zoltán: Amit láttunk, az megmutatta Putyin valódi erejét és gyávaságát
Váratlan helyzet állt elő szombaton Oroszországban, mikor a Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin közölte, csapatai elfoglalták az ukrán határ menti Rosztovot, majd Moszkva ellen indultak. Oda végül nem értek el, a nap végére fehérorosz közvetítéssel Prigozsin kiegyezett a Kremllel és elhagyta az országot.