Tüdőembóliában hunyt el 90 évesen Pao Tung egykori kínai pártvezető, aki részt vett a kínai reformok kidolgozásában 1980-as években, szimpatizált a Tienanmen téri tüntetőkkel, ami miatt börtönbe is került.
Kilencvenéves korában tüdőembóliában szerdán meghalt Pao Tung, az 1989-es Tienanmen téri tüntetésekkel iránti szimpátiája miatt kegyvesztetté vált, majd bebörtönzött legmagasabb rangú kommunista pártvezető - közölte a család. Pao a 80-as években Csao Ce-jang akkor pártfőtitkár politikai titkára, a központi bizottság tagja és a Politikai Reformok Intézetének igazgatója volt.
Számos politikai és gazdasági reformot dolgozott ki, és ő volt az egyik atyja a kollektív pártvezetés elvének, amelyet a párt később be is vezetett, hogy megakadályozza a hatalom egy kézben összpontosítását.
1989-ben azonban, amikor Kína nagy részére kiterjedtek a demokráciapárti tüntetések, a keményvonalas pártvezetők egyre jobban aggódtak a jövőjük miatt. A tüntetőkkel nyíltan szimpatizáló Csao és Pao karrierje néhány nappal azelőtt tört derékba, hogy a vezetés június 4-én bevetette a hadsereget a Tiennanmen téren tüntetők ellen. A támadásban százak, sőt talán ezrek vesztették életüket.
Csaót 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották, Paót pedig hétévi börtönbüntetésre ítélték. Ő volt a legmagasabb rangú pártfunkcionárius, aki börtönben ült a tüntetések miatt. Büntetése letöltése után az egyik utolsó ellenzéki volt, aki szabadlábon bírálta a rendszert, bár állandó megfigyelés alatt állt.