Világ MTI 2021. április. 17. 13:19

Soron kívül oltatta be magát, megbüntették a volt perui elnököt

Martín Vizcarrát tíz évre kizárták minden közhivatalból a botrány miatt. Ő úgy érvelt: bátor tettet hajtott végre.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A perui kongresszus pénteki titkos szavazásával tíz évre eltiltotta bármiféle közhivatal viselésétől a volt elnököt. Azért döntöttek így, mert Martín Vizcarra soron kívül adatta be magának a koronavírus-fertőzés elleni védőoltást.

Vizcarrát hatalommal való visszaélésben, összeesküvésben és hamis nyilatkozat tételében találták bűnösnek a perui politikai elitet is érintő vakcinabotránnyal összefüggésben. A hírek szerint több miniszter és vezető köztisztségviselő megkapta a Sinopharm kínai gyógyszergyár oltóanyagát, mielőtt a készítményt elérhetővé tették a lakosság számára.

A kongresszus ellenszavazat nélkül, 86 támogató vokssal fogadta el a Vizcarra elleni intézkedést. A latin-amerikai ország törvényhozása Pilar Mazzetti volt egészségügyi minisztert és Elizabeth Astete egykori külügyminisztert is eltiltotta közhivatal viselésétől, előbbit nyolc, utóbbit egy évre. Mindketten soron kívül megkapták a vakcinát, bár tagadták, hogy ehhez visszaéltek volna hivatali tisztségükkel.

A korrupcióval vádolt két családtagjának is beadatta az oltást néhány nappal azelőtt, hogy november 10-én a parlament alkotmányos vádeljárás keretében megszavazta elmozdítását hivatalából. Akkor még egyetlen vakcina alkalmazása sem volt engedélyezett az országban.

Vizcarra azzal védekezett, hogy „bátor döntést hozott”, és a 12 ezer önkéntes egyikeként vállalta a Sinopharm oltásának tesztelését.

A volt elnök elvileg kongresszusi képviselői helyet nyert az április 11-i általános választáson. A képviselők közül ő szerezte a legtöbb szavazatot.

Lima a kínai vállalattól január elején egymillió dózis vakcinát rendelt, az oltóanyagot a Covid-19 elleni harc első vonalában küzdőknek szánták. A 32 milliós országban eddig 1,68 millió koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, akik közül 56 149-en hunytak el a betegségben.

Hirdetés