Június 8-ától a Franciaországba érkező brit állampolgároknak 14 napig tartó kötelező önelszigetelésbe kell vonulniuk. Párizs néhány órával az után jelentette be a karantént, hogy Priti Patel brit belügyminiszter ugyanilyen szabályokat jelentett be a szigetorszáégba érkezők számára.
A BBC szerint a franciák azt is közölték, valamennyi olyan európai állam polgárai ellen karantént vezetnek be a reciprocitás alapján, amely önelszigetelésre utasítja a külföldről érkezőket. Ez jelenleg Nagy-Britannián kívül még Spanyolországra vonatkozik.
A belügyminiszter által részletezett brit szabályok szerint a külföldről érkezőknek be kell jelenteniük, hogy hol fogják tölteni a kéthetes karantént, s ha valaki kijátssza a rendelkezést, akár ezer fontos büntetést is kaphat. London érvelése szerint az intézkedéssel csökkenthető a határon átjutó koronavírus-fertőzések száma.
A karanténkötelezettség nem vonatkozik a kamionsofőrökre, a mezőgazdasági idénymunkásokra, valamint a Covid-19 betegségben szenvedő embereket kezelő orvosokra. Az Írországból érkező utasok ugyancsak mentesülnek az önelszigetelési kötelezettség alól.
Akik nem tudnak maguk gondoskodni önelszigetelési helyről, azokat a brit kormány által kijelölt szállásokon helyezik el. Az előírásokat három hetenként vizsgálják felül. A légitársaságok szerint a brit szabályok megölik a repülést.