Világ Németh András 2020. május. 17. 14:00

Tűzveszélyes, trükkös, törvénytelen - egy orosz segély kínos utóélete

Németh András
Szerzőnk Németh András

Egyre több gondja van Oroszországnak az Olaszországnak és az USA-nak küldött segélyküldeményekkel. Már a szállítások napjaiban is botrányok kísérték az ügyleteket, és most kiderült, azokból a lélegeztetőgépekből is jutott külföldre, amelyek Szentpéterváron és Moszkvában is halálos kórháztüzeket okoztak.

Oroszországból szeretettel – állt az Aventa-M márkájú lélegeztetőgépeken, amelyekből Olaszország 150-et, az USA pedig legalább 25-öt kapott Moszkvától. Az Ural Instrument Engineering Plant (UPZ) által gyártott berendezések aztán a napokban ismét bekerültek a hírekbe. Az orosz hatóságok ugyanis felfüggesztették ezek használatát, miután Szentpéterváron öt, Moszkvában pedig egy emberéletet követeltek a használat közben kigyulladt Aventa-M-ek által okozott kórháztüzek.

„Számítottunk arra, hogy valami ilyesmi fog történni. Tudom, hogy cinikusan hangzik, de szinte örülünk, hogy a tűzvész az előtt történt, hogy tucatnyi paciens vesztette volna életét, s legalább ennyi orvos került volna börtönbe” – idézett egy szentpétervári kórházi orvost a The Moscow Times című lap.

A rendkívüli helyzetek orosz minisztériumának dolgozói a szentpétervári Szent György kórház előtt 2020. május 12-én, miután tűz ütött ki az épület ötödik emeletén. A tűzben öt, lélegeztetőgépen lévő koronavírusos beteg vesztette életét
AFP

Míg az orvos a neve mellőzését kérte, egy ismert orosz tüdőgyógyász, Vaszilij Stabnyickij már korábban megosztotta lesújtó véleményét az Aventa M-ekről. „A mi tapasztalataink azt mutatják, hogy a berendezés egyáltalán nem megbízható. Nagyon könnyen elromlik, és nehéz használni is” – mondta a szakértő, aki szerint nem sak az UPZ által gyártott lélegeztetők rosszak, hanem a többi hasonló orosz berendezés is.

Szerinte ennek az az oka, hogy az utóbbi években az oroszországi kórházak a külföldi gépekre álltak át, és ezért nem fejlesztették a hazai berendezéseket. „Nincs egy-egy konkrétan megnevezhető gyenge pontja az orosz lélegeztetőknek, általában gyenge gépek. A svájci Hamiltont vagy az Aventát érdemes választani? Olyan ez, mint a Mercedes vagy a Zsiguli kérdése” – idézett egy másik orvost a The Moscow Times. Mindeközben más orosz források azt magyarázzák: az Aventa M-ek 2012 óta működnek a kórházakban és eddig nem volt velük komoly probléma. Most a hatóságok csak az április 1-e után gyártott berendezásek használatát tiltották meg, így viszont nem tudni, mi lesz azzal a mintegy 7000, az orosz állam által megrendelt géppel, amelyek már elkészültek vagy gyártás alatt vannak.

Betiltott raktárkészlet

Az Aventa M-ek készítése az után indult be gőzerővel, hogy a koronavírus-járvány berobbanása miatt külföldről nagyon körülményessé vált a lélegeztetőgépek importja. „Korábban naponta csak tízet gyártottak, most viszont már százat. Az ország minden tájáról vesznek fel embereket, hogy teljesítsék az állami megrendelést” – lelkesedett még áprilisban az orosz állami televízió riportere. A szakértők szerint viszont a gyorsaság az egyébként is kétes minőség rovására ment, és a berendezés használatának tilalma várhatóan hosszú ideig érvényben marad.

AFP

Olaszországban – Bergamóban és Milánóban – annak ellenére bevetették az április elseje előtt érkezett Aventa M-eket, hogy a La Stampa című lapnak nyilatkozó római illetékes már akkor is azt állította, az orosz segély nyolcvan százaléka használhatatlan. Olyan vádak is elhangzottak akkor, hogy a küldeménnyel érkezett orosz katonák leginkább a hadsereg hírszerző részlegeitől jöttek, és az a feladatuk, hogy információkat szerezzenek a közeli NATO-támaszpontokról, illetve ügynökhálózatot hozzanak létre a térségben.

Szankciósértő USA

Az USA-ban viszont egyáltalán nem használták az Aventa M-eket. Mire eljuttathatták volna ugyanis azokat a kórházakba, már kezdett visszaszorulni New York államban a járvány. Az Egyesült Államokban egyébként két komoly kérdés is felvetődött a szállítmánnyal kapcsolatban. Az első az volt, hogy az segélyküldemény volt-e, vagy pedig üzleti alapú ügylet. Eleinte Moszkva azt állította, hogy Washington nem fizetett az orvosi felszerelésekért, ám hamar kiderült: ez nem volt igaz. Emiatt viszont Oroszországban tört ki botrány, a civilszervezetek, amelyek gyűjtést rendeztek, hogy a helyi kórházakba jusson a védőfelszerelésekből és lélegeztetőgépekből, azzal vádolták a kormányt, hogy miközben otthon sincs elég eszköz, külföldre adja el az életmentéshez szükséges cikkeket. Most úgy tűnik, az USA és Oroszország megosztotta a költségeket, s az amerikaiak a piacinál alacsonyabb áron jutottak a szállítmányhoz.

A másik botrányt az okozta, hogy az UPZ az amerikai büntetőintézkedések hatálya alatt álló Rosztyeh állami cég leányvállalata, így az amerikai kormányzat, amely engedélyezte a küldeményt, a saját maga által hozott szankciókat sértette meg. Nem meglepő módon Donald Trump amerikai elnök, akinek nem tartozik erősségei közé az önkritika, ezúttal sem hagyta magát. Közölte, újra elfogadná az orosz segélyt.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.