Este tízig kaptak haladékot a frakciók, hogy megnevezzék jelöltjeiket az elnöki posztra.
Mindössze félórás volt az új Európai Parlament nyitó ülése Strasbourgban, ahol először Antonio Tajani volt elnök mondott beszédet, a képviselők meghallgatták az Örömódát, majd a képviselőcsoportok azonnal el is vonultak, hogy megvitassák, kit jelöljenek a parlament élére.
A sietség – és persze a rövidebb ülés – egyáltalán nem véletlen,
a frakciók ma este 10 óráig kaptak haladékot, hogy megnevezzék elnökjelöltjüket,
akiről a módosított menetrend szerint már szerda reggel 9 órakor szavazni kell. A választás nem lesz olyan egyszerű, hiszen addig a ma délelőtt 11 óra után kezdődő uniós csúcstalálkozón meg kell egyezni az Európai Bizottság elnökének személyéről – a módosítást már eleve az indokolta, hogy várható volt: kedd reggelig nem lesz itt megállapodás. A két pozíció között azért lehet összefüggés, mert a legutóbbi hírek szerint az Európai Néppárt jelöltje a bizottsági elnöki címre, Manfred Weber vigaszágon az EP elnökségét kaphatná meg, csakhogy még ő is versenyben van a bizottság élére.
Az Európai Parlamentbe május 23-26-a között szavazták meg a 751 képviselőt – akikből egyelőre nem mindenki foglalhatta el a helyét, hiszen az Európai Katalán Demokrata Párt képviseletében Carles Puigdemont volt katalán miniszterelnök, Antoni Comín és Oriol Junqueras hiába nyertek mandátumot, nem ülhetnek be az ülésterembe.
A szigorú házszabály ellenére a katalán képviselők már a nyitóülésen botrányt okoztak azzal, hogy Puidgdemont arcképét ábrázoló posztereket vittek magukkal az ülésterembe. Nem ők voltak azonban az egyetlenek, akik felrúgták a szabályokat: a Brexit-párt képviselői a teremnek háttal állták végig az ünnepélyes megnyitót.
Brexit Party MEPs turn their backs in European Anthem at opening session of European Parliament pic.twitter.com/M1J5rdzb8e
— James Mates (@jamesmatesitv) July 2, 2019
A brit liberális demokraták pedig "Stop Brexit" feliratú pólókban vonultak be az ülésterembe.
After our massive success at the European elections, can you guess the number one priority for our new Lib Dem MEPs? pic.twitter.com/jeMyiNc3Qr
— Liberal Democrats (@LibDems) July 2, 2019
Az EP szóvivője az ülést megelőző sajtótájékoztatón néhány érdekességet is elárult az új parlamentről: a képviselők 61 százaléka újonc, csak 39 százalék újraválasztott politikus. A legfiatalabb képviselő egy 21 éves dán, a legidősebb pedig nem más, mint Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, aki szeptemberben tölti be a 83. életévét. A képviselők hatvan százaléka férfi és 40 százaléka nő.
Alakuló magyarok
Magyarországnak 21 képviselője van, ebből a Fidesz–KDNP 13 mandátumot szerzett a május 26-ai választásokon. Hölvényi György ugyan a közös listán indult, de az Európai Parlamentben már a KDNP képviselőjeként vesz részt a munkában. Ez azért is fontos, mert Hölvényi ugyanúgy az Európai Néppárt frakciójának tagja, mint a fideszes képviselők, azzal a különbséggel, hogy az EPP a kereszténydemokratákat nem, csak a Fidesz tagságát függesztette fel márciusban. A felfüggesztés egyelőre nem érinti a fideszes EP-képviselőket sem, ugyanúgy beülhettek a frakcióba, mint korábban, tisztségekért viszont már nem indulhattak, így a jelenlegi ciklusban már Szájer József sem lehetett alelnök. Elfoglalta képviselői helyét Trócsányi László volt igazságügyi miniszter is, akit a magyar kormány az Európai Bizottságba fog jelölni.
Sikereket arattak az ellenzéki képviselők is: bár tárgyaltak a liberálisokkal is, a négy mandátumot szerző Demokratikus Koalíció végül a szociáldemokrata frakcióba ült be, ahol úgy döntöttek, hogy Dobrev Klárát jelölik az EP egyik alelnökének.
A Momentum két képviselőt küldhetett az EP-be, Cseh Katalin és Donáth Anna Júlia mindketten az újonnan alakult Renew Europe liberális frakció tagjai lettek, ahol Cseh Katalint korábban a frakció egyik alelnökének választották meg.
Az MSZP ezúttal viszont csak egy képviselőt küldhetett az Európai Parlamentbe, a listán második helyen indult Ujhelyi Istvánt, aki szintén az S&D frakcióba ült vissza. Függetlenként kezdte meg viszont parlamenti munkáját Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője, aki egyik képviselőcsoporthoz sem csatlakozott.