A konzulok kölcsönös kiutasítása után most ezzel folytatódhat a magyar-ukrán konfliktus.
Első olvasatában elfogadta a nyelvtörvényt az ukrán parlament. Az előterjesztést – amit 77 képviselő nyújtott be – a 450 fős ukrán törvényhozás 261 tagja támogatta szavazatával.
A törvényjavaslat kimondja, hogy Ukrajnában az egyetlen állami és egyetlen hivatalos nyelv az ukrán. Az államnyelv nyilvános elhanyagolása, illetve megsértése büntetőjogi felelősséget von maga után, amelynek büntetési tétele a pénzbírságtól egészen a három évig terjedő szabadságvesztésig terjedhet.
Ezzel tovább fokozódhat a Magyarország és Ukrajna közötti ellentét, ami még akkor kezdődött, mikor közzétették a nyelvtörvényről szóló javaslatot. A feszültség tovább fokozódott a nemrég kirobbant kettős állampolgársági vita miatt. Csütörtök délelőtt Ukrajna kiutasította a beregszászi magyar konzult, erre válaszul Szijjártó Péter külügyminiszter is bejelentette, hogy a magyar külügybe kérette a budapesti nagykövetet, akivel közölték, az itt dolgozó egyik konzulnak 72 órája van elhagyni Magyarországot.
A miniszter többször hangsúlyozta, hogy szerinte a konfliktust nem a magyar fél kezdeményezte, ugyanakkor attól tart, az ukránok további provokatív lépéseket fognak tenni. Szijjártó szerint ilyen lehet a nyelvtörvény elfogadása is.