Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Ausztria az eurózóna egyik leggazdagabb állama, a németeknél is nagyobb jóléttel. A gazdaság újra növekszik, a munkanélküliség pedig folyamatosan csökken. Bécs évek óta a világ legélhetőbb városának számít. Ilyen körülmények között az ember nyugodt választási kampányra, a kormányerők győzelmére és a jelenlegi kancellár újrázására számíthatna. A valóság azonban éppen ennek az ellenkezője.
Tu, felix Austria
Ausztria második világháború utáni történetét – kisebb megszakításokkal – a szociáldemokraták (SPÖ) és a konzervatív néppártiak (ÖVP) nagykoalíciója befolyásolta. A sikeres osztrák modellnek ez az alapja. A két világháború között még egymást utcai harcokban támadó két nagy tábor, a vörösök és feketék 1945. után félretolták az ellentéteiket, és kompromisszumokat kötöttek – az országot pedig gyakorlatilag felosztották egymás között. Ausztriában a biciklisklubtól a takarékszövetkezetig mindenből kettő van: egy a vörösöknek, egy a feketéknek. Az osztrák mutyizást Freunderlwirtschaftnak hívják: minden állami, de akár piaci pozícióhoz is a megfelelő színű párttagkönyv kellett, iskolai pedellustól kancellárig. A modell persze társadalmi nyugalmat teremtett. Az államot nem is annyira a mindenkori kormányok, parlamentek irányítottak, hanem a munkás- és gazdasági kamarák, amelyeknek akarata az osztrák jog értelmében akár közvetlenül is jogszabállyá válhat.
Ausztria igazán boldog nem a Habsburgok egykori házasodásaival lett – amint a mondás tartotta –, hanem a nagykoalíciónak köszönhetően. Két napja a német Frankfurter Rundschau baloldali napilap is megállapította: Ausztriában sokkal jobban élnek az emberek, mint Németországban. Azaz a sokat bírált osztrák modell sikeresebb, mint azon német neoliberális, amely elsősorban csak a munkaadók igényei szerint alakítja gazdaságpolitikáját.
1999. reloaded
Azonban láthatóan a jóra is rá lehet unni. Ausztriában ismételten ez történik. Egyre több ember beleunt a nagykoalícióba, amelyért persze az SPÖ és az ÖVP is felelős: a két párt több év óta tologat fontos döntéseket, s inkább egymást fúrták ugyanazon kormányon belül. 1999-ben egy hasonló helyzet előállt már nyugati szomszédunknál. Akkor Jörg Haider állt az élére a nagykoalícióval szembeni „polgári engedetlenségnek“, és a választásokon huszonhét százalékkal a második helyre futott be. A szocdemek akkor hiába lettek elsők, ellenzékbe vonultak. A kancellári pozíciót azon néppárti Wolfgang Schüssel szerezte meg, aki amúgy csak harmadik lett, s külön meg is ígérte: ha harmadik lesz, ellenzékbe megy. Nem ez történt, inkább összefogott Jörg Haider Szabadságpártjával (FPÖ), amiért az akkoriban még finnyásabb Európai Unió szankciókat is bevezetett.
Miért fontos most ezt, a majdnem húsz évvel ezelőtti választást felidézni? Azért, mert nagy eséllyel ismétlődhet meg az akkori helyzet. A nagykoalíció pártjai annyira elhidegültek egymástól, hogy ma a nagykoalíció folytatása a legkevésbé esélyes opció. Az azóta elhunyt Jörg Haider helyét Heinz-Christian Strache vette át: a fiatalon neonáci körökben mozgolódó, fogtechnikus végzettségű FPÖ-elnök főleg a menekültügy miatt tudta teljesen sarokba szorítani a nagykoalíciót.
A messziről jött ember: Sebastian Kurz
A nagykoalíció bomlása már tavaly megindult, amikor az államfő-választás tavaszi első fordulójában az SPÖ és az ÖVP jelöltjei siralmasan elvéreztek. A szocdemek rögtön vissza is vonták az addigi kancellárjukat, Werner Faymannt. Helyét a kancellári székben egy friss arc váltotta: Christian Kern Európa egyik legsikeresebb állami vállalatának, az osztrák vasutaknak (ÖBB) az éléről érkezett a bécsi Ballhausplatzra, a kancellári hivatalba. Ekkor a közvélemény-kutatásokat magasan vezette az ellenzéki FPÖ, az SPÖ azonban abban bízott: Kern új lendületet adhat a nagykoalíciónak és főleg az osztrák baloldalnak.
Ez végül nem így történt. Az FPÖ-től ugyanis aztán leginkább a kisebbik kormánypárt, az ÖVP ijedt meg: a konzervatívok számos szavazója is a szigorúbb menekültpolitikát helyeselte, és ment át az FPÖ-höz. Idén nyáron az ÖVP a még csak harmincegy éves külügyminiszterét, a joghallgató Sebastian Kurzot választotta elnökévé. A politikus ugyan fiatal, de már tíz éve a bécsi politika élvonalában van. 2013-ban lett külügyminiszter, előtte pedig integrációs államtitkár volt – például olyan mondatokkal, hogy „az iszlám Ausztria része”. Mindazonáltal idén nyáron – relatíve hosszú politikai pályafutása és kezdetben iszlámbarát megnyilvánulásai ellenére – úgy lépett az ÖVP elnöki székébe, mintha tegnap született volna.
Az elnökséget Kurz eleve olyan feltételekkel vállalta, amelyek révén a régi ÖVP számos tekintetben – de legalábbis optikailag – megváltozott. A korábbi fekete szín helyett a türkizkék dominál, és a párt új neve az, hogy „Sebastian Kuz Listája – Új Néppárt”. Amúgy az ötlet annyira eredeti, hogy már húsz évvel ezelőtt, Wolfgang Schüssel is „Új Néppártként” lépett a porondra. Schüssel Kurz egyik mentorának számít: ahogy Schüssel, úgy Kurz célja is az, hogy az ÖVP-t az ország első pártjává tegye.
Ennek érdekében Kurz először is azonnal felmondta a koalíciót, és előrehozott választást kényszerített ki. Majd pedig FPÖ-s szólamokkal – főleg a menekült- és bevándorláspolitikában riogatással és orbáni receptekkel – lassan számos szavazót elhódított az FPÖ-től. Míg a nyár végén a pártok erősorrendjében az ÖVP a harmadik volt, mostanra stabilan az első, harminc százalék feletti eredménnyel. A második helyért pedig a jelenlegi szocdem kancellár, a tényleg megújulást jelentő és tényleg friss erőként megjelent Christian Kern és az FPÖ-s Heinz-Christian Strache versenyeznek. Mivel Kernék semmiképp sem hajlandóak Kurz mögött kistestvérként beállni egy koalícióba – és a nagykoalícióból eleve egy időre most elege van az osztrák választópolgárnak –, sokak szerint a legvalószínűbb az ÖVP és az FPÖ koalíciója. 1999 után tehát a szabadságpártiak megint minisztereket adhatnak.
Jön az FPÖ?
Ma ennek két alternatívája lenne csak: Az egyik szerint Kurz kancellárságát azzal akadályoznák meg a vörösök, hogy végül ők fognak össze Strachével. Az FPÖ mára amúgy is a munkások elsőszámú pártja lett, azaz elvileg az SPÖ és az FPÖ szövetsége nem is annyira meglepő. Burgenland tartományban például már most is elég jól elkormányoznak, s tesznek be közösen a magyar munkavállalóknak. Bár aki a mostani FPÖ gazdasági programját elolvassa, annak még akkor is a neoliberalizmus szó fog eszébe jutni, ha amúgy jobboldali. Strachéék a plakátokon „szociális hazapártként“ hirdetik magukat, de a programjukban csak a felső középosztálynak kedveznének. Ez pedig inkább az ÖVP felé szóló felhivás keringőre.
Az ÖVP-FPÖ-kormánynak van még egy alternatívája, ami amúgy a legideálisabb lenne, de (talán éppen ezért) a legkevésbé reális. Az ÖVP egyes körei, főleg az egykori pártelnök Erhard Busek és a volt EU-biztos, Franz Fischler körül, hetek óta amellett kampányolnak, hogy Kurz – hasonlóan Angela Merkelhez – a Zöldekkel és a liberálisokkal fogjon össze. A fekete-zöld-pink színű koalíció megfelel az osztrák női népviselet, a Dirndl színeinek, ezért Dirndl-koalícióként petícióznak mellette értelmiségiek. Egy ilyen koalíció esetében azonban még az is kétséges, hogy lenne-e többsége. A Zöldek és a jobboldali polgári Új Ausztria (NEOS) liberálisai egyaránt a parlamentbe jutási küszöböt jelentő négy százalék körül imbolyognak.
A NEOS eleve csak Bécsben és a katolikus, nyugati, leggazdagabb tartományban, Vorarlbergben népszerű, nekik a bejutás is már siker. A Zöldek azonban tíz százalék feletti eredményről zuhantak le, aminek egy kilépés az oka. A stílusa és politikai nézetei alapján nyugodtan osztrák Schiffer Andrásnak nevezhető Peter Pilz, a Zöldek legendás politikusa idén nyáron megsértődött a pártjára, kilépett, és saját neve alatt új mozgalmat szervezett. A Peter Pilz Listája egyszerre radikális baloldali, patrióta, EU-kritikus, iszlámellenes, antiglobalista. És a felmérések szerint öt-hat százalékra esélyes. A Pilz-lista önmagát baloldali protestpártként határozza meg, kormányban nem venne részt.
Az idei választáson tehát megismétlődhet 1999.: a nagykoalíció bukik, jöhet akár egy tisztán jobboldali kormány. Peter Pilz szerint azonban a Szabadságpárt egyszer már megmutatta, mit jelent a kormányzati részvétele: miniszteri szék, vádlottak padja, ellenzék. Az 1999 és 2006. között uralkodó tisztán jobboldali Wolfgang Schüssel-kormány nem csak neoliberális politikájáról, a felgyorsított privatizációkról vált számos osztrák számára hírhedtté. De soha nem látott mértékű korrupció is jellemezte ezt az időszakot, több FPÖ-s miniszter ellen azóta is tartanak a büntetőperek, miközben az FPÖ olyan bankbotrányt hozott akkoriban össze, ami a mai napig nyomja az osztrák államadósságot felfele.
Ausztria talán most újra ezt akarja kipróbálni. Húsz év alatt sokat lehet felejteni. Az SPÖ-re, ahol Kern valóban új arc, de a párt többsége még mindig szakszervezeti irodák illatát árasztja, ráfér talán egy ellenzéki pihenő, ami alatt újra összeszedheti magát. Az SPÖ számára a tét óriási. A párt pontosan tudja, hogy Ausztriában nincs baloldali többség, azaz ő mindig rászorul egy jobbboldali pártra, hagyományosan az ÖVP-re. Éppen ezért azonban az SPÖ kancellári pozíciónál lejjebb nem adja. Kern vagy kancellár tud most is maradni (esetleg éppen az FPÖ segítségével, bár ennek esélye elég gyér), vagy mennek az ellenzékbe.
És mi várható egy Kurz kancellártól? A várakozások nagyok, az osztrákok tényleg elhitték neki, hogy tegnap született és lépett csak be a politikába. Kurz plakátjai pedig fokozott hangulatot tudtak kelteni: „Itt az idő, most vagy soha“ – hirdetik az ÖVP-s falragaszok. De hogy mire van itt az idő, azt Kurz se válaszolja meg pontosan. Leginkább talán arra, hogy Kern másfél éves munkájának most már jelentkező gyümölcseit ő szüretelheti le. Bevándorlás- és EU-politikában Kurz kancellársága mindenképp orbáni fordulat lenne. Kurz nem finnyás politikus: nem csal, Orbánnal van jóban, de a nemrég megbukott macedón autoriter miniszterelnökkel, Nikola Gruevszkivel is. Merkellel viszont közismerten hűvös a viszonya.
