François Fillon papíron alkalmazta családja tagjait, akik összesen egymillió eurót vehettek fel.
Vádat emeltek kedden François Fillon ellen. A francia politikus a májusi elnökválasztás konzervatív jelöltje, aki korábban azt közölte: akkor sem lép vissza, ha eljárás indul ellene.
Fillon ellen közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, család, befolyással üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása gyanújával indítottak nyomozást. A vizsgálat a Le Canard Enchainé című szatirikus lap cikke nyomán indult. E szerint a politikus, még szenátorként, 2005 októberétől több mint egy évig papíron asszisztensként alkalmazta lányát. Marie Fillon ebben az időszakban 46 ezer eurót keresett, ebből 33 ezret szülei közös bankszámlájára utalt át. A lány múlt heti kihallgatásán ezt azzal magyarázta, hogy 2006 közepén házasodott, és az utalással valójában az esküvője költségeit fizette vissza a szüleinek, akik azt megelőlegezték neki. Marie Fillon kihallgatásakor az esküvőhöz kapcsolódó számlát is bemutatott – összesen 44 ezer euró értékben.
Lánya után fia, Charles Fillon kapott papíron állást a politikusnál. Ő 2007 januárja és júliusa között havi bruttó 4846 eurót keresett, majd nettó keresete harminc százalékát ő is átutalta szüleinek. Charles nem házasságra költötte a pénzt, állítása szerint a lakbérre és zsebpénzként kapott összegeket térítette vissza a fiktív állásban szerzett pénzből. A gyanú szerint Fillon felesége is felvett fizetést a parlamenttől, a családtagok összesen csaknem egymillió euróra tettek így szert. Felesége ellen egyelőre nem emeltek vádat, meghallgatását március 28-ára írták ki.
Egy másik vizsgálat is indult, egyelőre a francia nemzetgyűlésben, egy másik cikk alapján. A vasárnapi Le Journal du Dimanche arról írt, hogy Fillon egy ismeretlen mecénásától 13 ezer euró értékben két Arnys luxusöltönyt kapott ajándékba. A lap szerint a támogató korábban ugyanennél a luxusmárkánál 35 ezer euró készpénzt hagyott Fillon ajándékaiért. Az elmúlt öt évben 48 ezer euróért vásárolt az ismeretlen barát személyre szabott ajándékokat a márkánál a konzervatív politikusnak.
A nemzetgyűlési képviselőknek minden 150 euró érték feletti adományt és ajándékot be kell jelenteniük az alsóház etikai felelősének, az öltönyökkel kapcsolatban Fillon ezt nem tette meg.
A januárban még favoritnak számító Fillon a harmadik helyre csúszott vissza a felmérésekben, s a jelenlegi állás szerint nincs esélye bejutni az elnökválasztás második fordulóba, ahol várhatóan Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat korábbi, később saját pártot alapító, centrista gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke mérkőzik majd meg egymással, s várhatóan Macron kerül majd ki győztesként a megmérettetésből. Fillon nemrég azt közölte: nem lép vissza, de pártjára bízza a döntést.
A Le Monde megjegyzi: a per aligha zajlik le az elnökválasztás előtt, amíg pedig nem ítélik el, Fillon jelölt maradhat.