Világ MTI / hvg.hu 2016. február. 19. 12:28

Cameron szerint van előrelépés, de nincs megállapodás

Cameron csak akkor hajlandó bármilyen megállapodást kötni az EU-val, ha megkapnak mindent, amit kértek. Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke a Cameronnal folytatott kétoldalú tanácskozást követően egy új javaslatot dolgoz ki, figyelembe véve a britek több ponton módosult igényeit.

Bár a tárgyalásokon történt némi előrelépés, még nem sikerült megállapodni Nagy-Britannia uniós reformigényeiről – közölte David Cameron brit miniszterelnök az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács csúcstalálkozójának pénteki zárónapján. Cameron tájékoztatása szerint hajnalba nyúlóan, reggel 5 óráig tárgyalt kormánya követeléseiről, egyelőre azonban nem sikerült egyezségre jutni. "Mint mondtam, csak akkor kötök megállapodást, ha megkapjuk, amire Nagy-Britanniának szüksége van" – hangsúlyozta a kormányfő.

AFP / Emmanuel Dunand

Bennfentes információk szerint "Tuskon áll, hogy kidolgozza a kompromisszumos javaslatot, és meggyőzzön mindenkit". Az EU-csúcs pénteken folytatódik, Tusk reggel 7-kor hagyta el az éjszakai tárgyalásokat követően a csúcstalálkozót. Más források szerint egyetlen brit javaslatról sem született megállapodás. 

Korábban a magyar kormánnyal együtt a V4-ek elfogadhatónak tartották, hogy a brit kormány négy évig elvonhasson szociális juttatásokat a később csatlakozott uniós tagállamokból érkező munkavállalóktól, azonban Cameron csütörtöki előterjesztése már 13 évről szólt, illetve további javaslatokat is tett, ami felborította a tárgyalási folyamatokat.

Amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni, a brit kormány belengette a Brexit lehetőségét, azaz a britek 2017-ben népszavazáson dönthetnek az EU-ból való kilépésről.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.