2015. december. 31. 21:44 MTI Utolsó frissítés: 2015. december. 31. 21:45 Világ

200 családot ejtett túszul az Iszlám Állam

A túszejtéssel az iszlamisták ki akarják kényszeríteni, hogy a nemzetközi koalíció vessen véget légi csapásainak.

Az Iszlám Állam mintegy 200 családot tartanak túszként fogva az iraki al-Anbár tartomány székhelyén, Ramádiban, amelyet az iraki csapatok az elmúlt napokban nagyobb részben visszafoglaltak - közölte a tartományi tanács vezetője csütörtökön.

A dzsihadisták a túszokat az iraki nagyváros keleti felében tartják fogságban. A túszejtéssel az iszlamisták ki akarják kényszeríteni, hogy a nemzetközi koalíció vessen véget légi csapásainak, az iraki hadsereg pedig hagyjon fel a szervezet e városban bujkáló fegyveresei utáni kutatással - mondta a tanácsnok.

A dzsihadisták májusban foglalták el Ramádit, az iraki hadsereg pedig hétfőn bejelentette, hogy "teljesen felszabadították" a várost. Ramádi néhány negyede azonban még mindig nem áll a kormányerők teljes ellenőrzése alatt.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.