Világ MTI 2015. december. 01. 21:52

Különleges kommandósokat küld az USA az Iszlám Állam vezetői ellen

Washington kész erősítést küldeni a Szíria északi részén szolgáló 50 fős különleges erőinek és különleges kiképzésű egységet telepítene Irakba - mondta kedden Ashton Carter védelmi miniszter. Az iraki egység feladata többek között az Iszlám Állam vezetőinek foglyul ejtése lesz.

Az Irakba küldendő egység elsődleges feladata lesz, hogy támadásokat szervezzen, túszokat szabadítson ki, hírszerzési adatokat gyűjtsön és foglyul ejtse az Iszlám Állam vezető embereit - közölte Ashton Carter amerikai védelmi miniszter a képviselőház fegyveres erők bizottságában rendezett meghallgatáson.

Ezekkel az akciókkal az amerikai különleges erőknek ez az egysége ösztönözni akarja a helyi erőket a dzsihadisták elleni küzdelemben. 

Carter szerint az Egyesült Államok kész kiterjeszteni a szíriai hadműveleteket további különleges erők odaküldésével. Barack Obama elnök október végén engedélyezte, hogy a különleges erők legfeljebb ötven katonáját tanácsadói feladattal Szíriába vezényeljék. Az ő tevékenységüket kívánja most megerősíteni Washington - mondta a védelmi miniszter.

"Háborúban állunk az Iszlám Állammal" - állapította meg Ash Carter, aki szerint a világ többi részének is fokoznia kell erőfeszítéseit a dzsihadisták elleni harcban, mert szerinte csak így lehet elkerülni, hogy megismétlődjenek a november 13-i párizsi merényletekhez hasonló véres események.

A miniszter szerint Oroszország meghirdette ugyan az Iszlám Állam legyőzésére irányuló célját, de ennek teljesítése helyett a szíriai ellenzékre mér csapásokat. "Itt az ideje, hogy Oroszország a jó oldalra álljon" - mondta Carter.

A tárcavezető közölte, az Egyesült Államok elvárja Törökországtól, hogy aktívabban vegyen részt az Iszlám Állam elleni légi és szárazföldi műveletekben, ezen kívül szigorúbban ellenőrizze saját határát. Carter Ankara szemére vetette, hogy a török légi hadműveletek legnagyobb része nem az Iszlám Állam, hanem a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ellen irányul. 

Joseph Dunford amerikai vezérkari főnök ugyanezen a meghallgatáson azt mondta, Szíriában nehezebb szembeszállni az Iszlám Állammal, mint Irakban. Szíriában ugyanis a terroristaellenes koalíciónak nincs megfelelő partnere.

Márpedig a vezérkari főnök szerint a siker érdekében szükség lenne olyan helyi partnerekre, akik képesek lennének nemcsak elhódítani területeket a dzsihadistáktól, hanem saját ellenőrzésük alatt is tartani azokat. Irakban Dunford szerint azért könnyebb a helyzet, mert ott az amerikaiak számíthatnak a kormányerőkre és a helyi kurdokra is ebben a harcban.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.