Philadelphiai horrorpince: életfogytiglant kapott a fogyatékkal élők fogvatartója
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az 55 éves nőt, aki láncra verve tartott philadelphiai házának pincéjében és más helyeken összesen hat fogyatékkal élő felnőttet valamint négy gyermeket. Linda Weston a csütörtöki ítélethirdetésen bocsánatot kért. A rendőrség szerint tíz év alatt 212 ezer dollárnyi szociális segélyt vágtak zsebre társaival a rabszolgáik után.
Az 55 éves Linda Westont egyebek mellett emberrablásért, gyűlölet-bűncselekményért és csalásért ítélték el. Áldozati közül két nő meghalt a fogságban.
A csütörtöki tárgyaláson többen is megszólaltak azok közül, akiket láncra verve tartottak évekig. Azt mondták, hogy a nő, a lánya és három másik ember úgy bánt velük, mint az állatokkal. Vödrökbe kellett üríteniük, sokszor előfordult, hogy elkábították őket.
Aki menekülni próbált, vagy ételt lopott, megbüntették: ütötték-verték őket, kézzel, övvel, sőt, kalapáccsal is. Két nőt prostitúcióra kényszerítettek.
Weston 2011 októbere óta van őrizetbe, akkor fedezett fel ugyanis a főbérlője négy embert egy mocskos földalatti helyiségben, egyikük közülük egy bojlerhez volt láncolva. Rendőrt hívott.
A nyomozók szerint az 55 éves rabszolgatartó elvette a fogvatartottak jövedelmét, így gyűjtött össze 10 év alatt körülbelül 212 ezer dollárt.
Az ügyben Westen mellett kimondták két másik ember bűnösségét is, ketten pedig még a tárgyalásra várnak – derül ki a The Daily Mail cikkéből.