Tech HVG 2025. január. 14. 08:03

Megvizsgáltak 40 000 embert, és kiderült: nem mindegy, hogy mikor issza meg az ember a kávét

Ha csak az élénkítő hatása miatt fogyaszt kávét, most van egy újabb jó hír – kiderült ugyanis, hogy a napot beindító italnak jelentős pozitív egészségügyi hatása van, ráadásul tényleg akkor a leginkább, ha reggel fogyasztja.

A European Heart Journal tudományos folyóiratban közölt tanulmány több mint 40 000 amerikai vizsgálata alapján arra jutott, hogy az is számít, mikor fogyasztja a kávét. Az eredmények ugyanis arra engednek következtetni, hogy a reggel fogyasztott kávé egészségügyi előnyei jelentősebbek, mintha a nap más szakaszában inná.

A kutatók két kávéfogyasztási mintázatot különítettek el: a reggeli (4–12 óra közötti) és az egész nap kávázókat – utóbbi tehát azokat fedi le, akik a nap bármely szakaszában isznak kávét. A 10 éves vizsgálati periódus alatt a reggel kávézóknál 16 százalékkal volt alacsonyabb a bármely okból bekövetkező halálozás kockázata, míg a szív- és érrendszeri megbetegedéseké 31 százalékkal volt alacsonyabb – mindkét esetben a nem kávézókhoz viszonyítva.

Találtak egy 12 dekás érvet amellett, hogy igyon ma még egy kávét

A kávéfogyasztásnak több ismert jótékony hatása van amellett, hogy élénkít. Kutatók most annak jártak utána, hogy a kávéfogyasztás segíthet-e ezt megelőzni, vagy legalábbis lassítani az életkorral járó súlygyarapodást. Az eredmény azoknak igazán érdekes, akik tejjel isszák a kávéjukat.

Akkor sincs gond, ha már a reggel folyamán megiszik többet is: a szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy a reggeli (tehát délig elfogyasztott) 2-3 kávé az ideális, ami 29 százalékkal csökkenti a halálozás kockázatát. Csekélyebb mértékben ugyan, de még azoknál is megfigyelhetők jótékony hatások, akik kevesebb (egy), és akik háromnál több kávét isznak reggelente.

Mint az eredményeket összegző BGR megjegyzi: a reggeli kávé kiemelkedő hatása abban nyilvánulhat meg, hogy a nap későbbi szakaszában elszürcsölt kávé megzavarhatja a melatonintermelést, ami aztán a cirkadián ritmust is magával ránthatja – végül pedig káros hatással lehet a szív- és érrendszeri egészségére. Nem jó értelemben.

A másik lehetséges magyarázat, hogy a kávé gyulladáscsökkentő hatásai jól jöhetnek a test reggeli, magasabb gyulladásos szintje során fogyasztva. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ok-okozati összefüggéseket nem tárt fel a vizsgálat, csak „sima” összefüggéseket, de a megállapítások így is jelentősek. Gondoljon erre, mikor legközelebb kávéval indítja a napot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.