Török kormányfő: orosz gyártmányú volt a pénteken lelőtt drón
Orosz gyártmányú volt, de Oroszország állítása szerint nem az orosz erők használták az a drónt, amelyet múlt héten lőtt le a török légierő, miután az Szíria irányából megsértette az ország légterét – ezt mondta hétfőn Ahmet Davutoglu török miniszterelnök. Davutoglu az AHaber televízió élő adásában hozzátette: lehet, hogy a drónt Bassár el-Aszad szíriai elnök erői, a Népvédelmi Egységek nevű szíriai kurd milícia vagy más fegyveres csoportok használták.
A török kormányfő a műsorban azt is mondta: a drón lelövése Ankara szerint elrettentő erővel bírt, és reméli, hogy a török légteret korábban kétszer is megsértő Oroszország a jövőben óvatosabban fog eljárni ezek után.
A nagyobb hírügynökségek magyar idő szerint péntek délután jelentették, hogy a török légierő lelőtt egy azonosítatlan repülő szerkezetet Törökország szíriai határánál. Az első hírek arról szóltak, hogy egy vadászgépet szedtek le, később kiderült, hogy egy drónt. A török hadsereg a vonatkozó szabályok szerint járt el: a gépet háromszor is figyelmeztették, mielőtt tüzet nyitott rá. A gép három kilométer mélyen hatolt be a török légtérbe. Az orosz védelmi nem sokkal később azt közölte, hogy a Szíriában állomásozó harci repülői közül mindegyik visszatért a támaszpontjára, és az orosz drónok is mind rendben működnek.