2015. március. 08. 13:42 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 08. 13:42 Világ

Megnyílt a varsói metró második vonala

Elindult az első szerelvény vasárnap délelőtt a varsói metró második vonalán: a 6,1 kilométeres, 7 megállóból álló szakasz a Visztula két partján fekvő városrészeket köti össze.

A második fővárosi metróvonal most megnyílt középső szakaszát 2010-ben kezdték építeni. A mintegy 4,17 milliárd zlotyt (307 milliárd forintot) érő beruházást eredetileg már 2013 októberében át kellett volna adni, de több tényező is késleltette azt. Az egyik megállóban például 2012 augusztusában vízbetörés volt, 2014 decemberében pedig azért nem tudták átadni a forgalomnak a szakaszt, mert egy másik megállóban lángra lobbant egy generátor akkumulátora. A beruházás kivitelezője az AGP Metro Polska nevű, az Astaldi-Gulermak-PBDiM Minsk Mazowiecki alkotta olasz-török-lengyel konzorcium.

Az új szakaszon 20 Siemens Inspiro gyártmányú metróvonat közlekedik, amelyeket 360 millió zlotyért (mintegy 26,5 milliárd forintért) vásároltak meg.

Az új, kelet-nyugat irányú szakaszt a lengyel fővárost átszelő Visztula folyó alatt is építették és a későbbiekben két irányban fejlesztik tovább. Teljes hosszában tervek szerint hét év múlva nyitják meg a második varsói metróvonalat. A fővárosi közlekedési hivatal elvárásai szerint az új metrószakasz megnyitása tehermentesíti a varsói hidakat, amelyek a február közepén leégett, várhatóan egy évnél is hosszabb felújítást igénylő belvárosi Lazienkowski híd forgalmát vették át.

A varsói metrót már 90 éve kezdték tervezni, végül 1983-ban kezdték meg a munkálatokat. Az első, 23 kilométer hosszú, 23 állomással rendelkező metróvonalat 1995 és 2008 között több szakaszban adták át.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.