Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Évezredes kérdés, hogy a világ jobb hely lett-e az idő múlásával. Egy amerikai professzor, aki az erőszak történetét vizsgálja, azt állítja, mindenképp. Szerinte az ősember óta egyre jobb a helyzet, még ha az ISIS, Szíria, Ukrajna esete el is bizonytalanít minket – Steven Pinker, a Harvard Egyetem sztárprofesszora bokros teendői közt áldozott egy kis időt, hogy válaszoljon a hvg.hu kérdéseire.
Év vége felé áttekintjük az összefoglalni valókat, és rendre sanyarú a kép – az idén leginkább Szíria, az IS(IS), Ukrajna, Közép-Afrika, Hongkong, Thaiföld keserítette a szánk ízét, és akkor Európa, közelebbről pedig Magyarország gondjairól nem is szóltunk. Vajon az emberiség több ezer éves történelmének, patetikusabban szólva, küzdelmének van-e valami látható eredménye, azaz jobb lett-e az emberiség, mint volt?
Bár a kép már Vörösmarty Mihályt sem derítette fel, („Ment-e/A könyvek által a világ elébb?”, Gondolatok a könyvtárban) jó hírünk van: az emberiség képes fejlődni, legalábbis Steven Pinker sztárszerző, a Harvard professzora szerint, aki 2011-ben írta meg a The Better Angels of Our Nature (Természetünk jobb angyalai) című könyvét (a címbeli kifejezés Abraham Lincoln első beiktatási beszédét zárta), melyben azt vizsgálta, hogy az emberiség képes volt-e csökkenteni az erőszak mértékét története során, és ha igen, miért és hogyan történt mindez.
Rousseau tévedett
Állítása szerint az erőszak a történelemben csökkenni látszik. Hat folyamatot tár fel Pinker könyve, amelyben csökkenést lehet kimutatni. Egyfelől látni lehet egy pacifikációs folyamatot, ahogy a „természeti” létmódot felváltja egy rendezettebb, civilizációs élet, megjelennek az államok, és ezzel egy időben csökkenni kezd az erőszak mértéke az életünkben. i. e. 5000 után egyre kevesebben élnek a törzsi, természetközeli állapotban, mely állapot a rousseau-i feltételezéssel szemben nem békés, hanem nagyon is békétlen. Régészeti leletek alapján állítható, hogy az ősi, természeti létmódban élők 50 százaléka halt meg erőszakos úton, míg ez a szám a vérzivataros XX. században 3 százalék, 2005-ben pedig 1 százalék alatt volt. De a mai törzsi állapotokra is igaz, hogy fajlagosan sokkal többen halnak erőszakos halált, mint a civilizáció keretei között.
Létezik másfelől egy civilizációs folyamat is, amely a gyilkosságok csökkenésével jár. Meredek zuhanás figyelhető meg az angliai gyilkossági rátát illetően 1200 és 2000 között, vagy Nyugat-Európában 1300 és 1970 között. A törzsi számok ebben a megközelítésben is kiugróak.
Zajlik egy humanitárius forradalom is: a világon visszaszorult a legális, igazságügyi kínzások száma (bár erről nyilván tudnának mesélni a CIA táboraiban fogva tartott muzulmánok): a 18. századtól kezdve 14-ről 4-re esik azon országok száma, ahol a kínzást engedélyezik bizonyos esetekben. És visszaesik a nem-halálos bűnökért kiszabott halálos ítéletek száma – Angliában a 18. században még 222 jogállásért végezhettek ki valakit (köztük olyan abszurd esetekért, mint a cigányokkal való egy helyen tartózkodás(!)), ez a szám 1861-re 4-re redukálódott. De ugyanez a folyamat figyelhető meg az USA-ban is, ahol lótolvajlásért, boszorkányságért is halálbüntetés járt egy időben. És maga a halálbüntetés is visszaszorulóban van, a fejlett világban egyedül az USA-ban tartja magát.
Hosszú és új béke
Pinker a „hosszú béke” kifejezést is bevezeti, ez arra vonatkozik, hogy egy ideje hosszabb békés időszakban élünk. Amíg például a 20. századot a nagy vérözön időszakaként szoktuk emlegetni, addig a 19. századot békésnek képzeljük el, holott a napóleoni háborúk 4 millió áldozatot követeltek, 20 millióan meghaltak a kínai Taiping lázadásban (polgárháború), 650 ezer áldozata volt az amerikai polgárháborúnak, és akkor a rabszolgaháborúkat. valamint az imperialista, gyarmati háborúkat nem is vettük, amelyek emberáldozatát nem is tudjuk megbecsülni. A II. világháború abszolút számokban a leghalálosabb volt, de arányszámait tekintve nem. Korábban a háború egy eszköz volt a politika eszköztárban, ám egyre rövidebb ideig tart, és egyre ritkábban „élünk vele”. 1500-tól 1950-ig az erőszakos konfliktusok egyre több emberéletet követeltek a technológiai fejlődés miatt, de utána elkezdtek „humanizálódni”: egyrészt az áldozatok számát tekintve a 2000-es évekre visszaestek az 1850-es évek szintjére, másrészt ma már olyan precíziós pontosságú csapást lehet mérni akár távolsági hadászati eszközökkel is, hogy az a civil lakosságot szinte egyáltalán nem érinti. Emellett 1946 óta béke van a nagyhatalmak közt, nem volt például háború Nyugat-Európában, holott 1945 előtt évente kettőre mindig sor került 600 évre visszamenőleg.
A másik pinkeri terminus „az új béke”: egyre csökken a nemzetközi fegyveres konfliktusok száma, inkább polgárháborúk robbannak ki. Márpedig a számok azt mutatják, hogy az államok közti háborúk a leghalálosabbak (de itt is csökkenő a tendencia – az 1950-es években még 67 ezer halottja volt egy évben az államok közti háborúknak, ez fokozatosan csökkent, a 90-es években már csak 5000), míg a nemzetközivé váló polgárháborúké hol nő, hol csökken, de még a legmagasabb értéken is a 80-as években 11 ezer fő/év (Szíria még nem kerülhetett bele ebbe az összehasonlításba), a „sima” polgárháború vonatkozó adata pedig 2-3 ezer/év. A 20. századot a népirtás időszakának tartjuk, pedig inkább arról van szó, hogy ekkor kezdte foglalkoztatni a kultúránkat az addig is létező népirtás.
Az erőszak ellenében hatott a jogok forradalma is: teret nyernek a polgárjogok (visszaesnek a lincselések), a női jogok (esik a családon belüli erőszak, a nemi erőszak és a házasságon belüli, mindkét nemet érintő gyilkosságok száma), a gyermeki jogok (egyre kevésbé elfogadott a verés, és csökken a gyerekmolesztálás mértéke), a nemi kisebbségek jogai (szinte mindenhol dekriminalizálják a homoszexualitást), és az állati jogok (Semjén Zsolt őszinte sajnálatára visszaszorulóban van a vadászat).
De miért?
Az okok sokfélék. Az államok megalakulásával az erőszak állami monopóliummá válik, s kialakulnak olyan gyakorlatok (pl. kereskedelem az erőszakos szerzés helyett), amikor visszaszorítjuk a bennünk lévő erőszakot. Mi magunk is egyre érzékenyebbé válunk – a nyomtatás elterjedése, a kultúra terjedése egyenes arányban nő az erőszak visszaszorulásával. Az olvasás, akár ha csak fikciós műveket olvasunk is, empatikusabbá, kevésbé kegyetlenné tettek bennünket, az ismeretek pedig számos, olykor halálos tévhitet eloszlattak (boszorkányság, faji előítéletek stb.) vagy hozzájárulnak eloszlatásukhoz. A demokráciák terjedésével, a kereskedelem kiszélesedésével, a nemzetközi közösségek megjelenésével is egyre kevésbé éri meg háborúzni.
De jobb lesz-e a világ, ha kevesebb a benne előforduló erőszakos halál? Pinker szerint mindenképp, a nem folyamatosan a halál torkában leledző ember biztonságosabban érzi magát, jobb az életminősége. És beindul a gazdagodás is – Angliában az éves reáljövedelem az 1200-as évektől a 19. századig stagnált, de utána meredeken emelkedni kezd, mára pedig meghatszorozódott. Steven Pinker a hvg.hu-nak adott válaszában úgy véli, ennek a szubjektív területnek az objektív vizsgálatát legfeljebb a különböző világesemények után elvégzett kérdőíves felmérésekkel lehetne elvégezni.
Úgy tűnik, az emberiségnek kettős a természete, van egy erőszakot kedvelő és elítélő oldala is, ez utóbbi lenne a természetünk jobb angyala, amelyet jobban honorálnak a körülmények az utóbbi időkben. Az állam, a doux-commerce (azaz „megváltó-kereskedelem”, az embert megjavító kereskedelmi tevékenység, amely ellentétben áll a kizsákmányolással), az egyre kiszélesedő piac egyre növelik az ember értékét – többet érünk élve, mint halva. Pinker szerint ezért sem várható például kínai-amerikai háború.
Ugyancsak a pacifikációt erősíti az a tény, hogy az evolúció ellátott minket az empátia képességével, amit eleinte viszont csak szűk körben tudtunk aktiválni (család, szomszédság stb.). Ám kiderült, hogy az empátia hatálya kiterjeszthető, gondoljunk csak az arab tavaszra, ahol széles néptömegek tudtak azonosulni például Tunéziában a reménytelenségében öngyilkos Muhammed el-Búazízivel és ügyével (a média nyilván erre a képességünkre épít). Pinker „az ész felvonója” kifejezést használja arra a jelenségre, hogy egyre elvontabban és általánosabban gondolkodunk, az IQ három ponttal nőtt évtizedenként a XX. században (ez a Flynn-effektus), ami áttételesen szintén az erőszak ellen hat.
De nem érezzük magunkat jobban
A világra ettől még számos veszély leselkedik, ma egy maroknyi ember képes akkor károkat okozni, mint korábban sosem (2001. szeptember 11., számítógépes bűnözés, tömegpusztító fegyverek rossz kézbe kerülése), és az is lehet, hogy a trend megfordul, például a globális felmelegedés okozta problémák hatására (lásd: háborúk a vízért). De ettől még tény, hogy az ősemberi állapotunk óta egyre békésebbek lettünk (Pinker azzal a mítosszal is leszámol, hogy cro-magnoni ember előtti állapotok sokkal békésebbek voltak – régészeti leletek alapján kiterjedt volt a kannibalizmus és az erőszak). És nemcsak a pozitív értékekkel vagyunk egyre jobban tisztában, a gyilkolásra késztető negatív propagandát is felismerjük: az ölést általában azzal igazolják, hogy egy: nem tartjuk a másikat embernek (dehumanizálás), kettő: ördögnek tartjuk (démonizálás), illetve ezek kombinációja. Úgyhogy most már egyre kevésbé működnek ezek az alantas propagandaeszközök is.
Hogy az objektíve kevesebb erőszak miatt jobban is érezzük magunkat? Ez egy elég szubjektív terület, Steven Pinker mindenesetre abban biztos, hogy a világunk jobb lett a kevesebb erőszak hatására, és nincs igazuk azoknak a romantikus kultúrkritikusoknak, akik szerint túl nagy árat fizetünk a civilizációért.
Attól a leginkább szélsőjobb körökben népszerű elgondolástól sem fél, miszerint a túl nagy érzékenység, jogtudatosság stb. sebezhetővé teszi a kultúránkat: „itt a mérték a kérdés. A megfelelő érzékenység képessé tesz a rasszizmus, a szexizmus vagy az erőszak érzékelésére, míg a túlhajtásai abszurditásokra vezetnek, a szólásszabadság és nyílt beszéd elleni fellépésre.”
Mégsem egy utolsó érzés, hogy – annyi probléma és nyűg közepette – 2014 telén megnyugtató választ adhatunk Vörösmarty Mihálynak. Igenis, „ment a világ elébb”.
