2014. július. 31. 15:42 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 31. 15:42 Világ

Csak a Hamász szerint volt orvosi rendelő a felrobbantott épület

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön kijelentette kormánya ülésének kezdetén, hogy nem fogad el olyan tűzszünetet, amely megakadályozza a Hamász alagútjainak felszámolását. Az ENSZ pedig azt közölte, hogy nem hozzájuk tartozó orvosi rendelő volt a szerdán felrobbantott épület, vélhetően csak egy lopott táblával nevezte ki annak a Hamász terrorszervezet.

Netanjahu közölte, hogy a hadsereg teljes erővel folytatja harcait és semlegesíti a gázai alagutakat, amelyekkel a Gázai övezetet ellenőrző Hamász radikális palesztin szervezet "tömeges merényleteket, emberrablást és gyilkosságokat" készült végrehajtani. „Most leromboljuk ezt a képességét”, mondta a kormányfő, de figyelmeztetett rá, hogy miként a Vaskupola sem garantál százszázalékos védelmet a rakéták elől, hasonlóképpen az összes alagút felszámolására sincs százszázalékos garancia. 

Netanjahu a hadsereg „meggyőző eredményeiről” beszélt, és azt hangsúlyozta, hogy  „semlegesítettünk több tucat támadó alagutat és eltökélt szándékunk küldetésünk befejezése”. Kifejtette, hogy a föld alatti folyosók felszámolása a Gázai övezet teljes lefegyverzésének csak az első lépése. 

Az összes izraeli tévécsatorna közvetítette a kormányfő beszédét, amelynek idején a Gázai övezetből több rakétasorozatot lőttek Izraelre. Ezért számos alkalommal megszakította Netanjahu beszédét a légiriadók bejelentése, mert az izraeli média adását lehalkítva mindig közli azoknak a településeknek a nevét, ahol éppen sürgősen fedezéket kell keresni.  

A kettes tévécsatorna értesülései szerint a hadművelet huszonnégy napja alatt mintegy háromszázezren hagyták el otthonukat Izraelnek az övezettel szomszédos déli részén, ahová a legtöbb rakétát lövik. Az ott található kibucok lakóit általában az ország északi részén lévő kibucok fogadják be. 

Az ENSZ cáfolta, hogy valóban a fennhatósága alatt állt az a Hán-Júniszban lévő orvosi rendelő, ahol szerdán egy alagút lejáratát találták meg az izraeli katonák, s ahol rájuk robbantották az aláaknázott épületet. Kiderült, hogy a rendelőt nem tartották nyilván az „érzékeny helyek” körében, s ennek nyomán azt feltételezik, hogy a Hamász harcosai egy lopott táblát helyeztek el az épületen, hogy biztonságosabban használhassák céljaikra. 

A huszonnegyedik napja tartó „Erős Szikla" hadművelet időtartama már meghaladta mindkét előző gázai katonai akció, a 2008-as „Öntött Ólom" és a 1012-es „Felhőoszlop” hadművelet hosszát is. A harcok harmadik hetének közepén 1374 palesztin halálos áldozatot tartanak nyilván a gázai egészségügyi hatóságok. 56 izraeli katona esett el a harcokban és három izraeli civil vesztette életét.

Hirdetés