2014. július. 22. 20:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 22. 20:14 Világ

Kihajították Kanadából a magyar embercsempészeket

Kitoloncolták Kanadából a magyar embercsempész banda húsz tagját – mondta kedden Hamiltonban Steven Blaney kanadai közbiztonsági miniszter. Összesen 22 embert ítéltek el embercsempészés és más bűncselekmények miatt, ketten közülük egyelőre Kanadában maradtak.

A bűnözők jobb életfeltételeket ígéretek, így csábítottak ki embereket Magyarországról Kanadába, ahol kényszermunkára fogták és megalázó körülmények között  tartották fogva őket. A hamiltoni székhelyű banda tagjai rávették őket, hogy kérjenek menekültstátust, a segélyt pedig elvették tőlük.

"Az emberek ilyen kirívó kihasználása a bevándorlási rendszerünkön belül határozott választ követelt. Kanadában nincs helyük olyanoknak, akik elkövetik az embercsempészés szörnyű és aljas bűncselekményét" – mondta sajtótájékoztatóján a kanadai miniszter.

Blaney modern rabszolgatartásnak nevezte az embercsempészést, amely fenyegetést jelent a közbiztonságra és a bevándorlási rendszerre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bevándorlók túlnyomó többsége törvénytisztelő, és pozitívan járul hozzá az ország fejlődéséhez.

A kanadai szövetségi rendőrség 2010-ben fogta le a Dömötör-Kolompár banda tagjait, akik valamennyien rokoni kapcsolatban állnak egymással. Azután buktak le, hogy egyik áldozatuknak sikerült megszöknie a fogságból, és feljelentette őket.

A bűnszervezet vezetőjét, idősebb Dömötör Ferencet 2012 májusában 9 évi szabadságvesztésre ítélték. A csoport 20 tagját 2012 májusa és 2014 májusa között toloncolták ki Kanadából.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.