Felgyújtották a volt görög kormányfő nyaralóját
Felgyújtották pénteken Kosztasz Szimitisz volt görög miniszterelnök Athén környéki nyaralóját. A tűz kárt okozott az épületben, de nem égett le, és emberéletben nem esett kár - közölte a rendőrség.
A tettes vagy tettesek gyújtószerkezetet dobtak a nyaraló nappalijába, és a tűz átterjedt a konyhába az Ágio Teodoroj helységben lévő házban. A nyaralóban nem tartózkodott senki. Egy meg nem nevezett rendőrségi tisztségviselő közlése szerint egy elem, egy kapcsoló és egy gyúlékony folyadékot tartalmazó edény maradványait találták a helyszínen. Egyelőre senki nem jelentkezett a gyújtogatás elkövetőjeként.
Szimitisz a szocialista PASZOK párt vezetője volt, és 1996-2004 között töltötte be a miniszterelnöki posztot. Hivatali ideje alatt lépett be Görögország az eurózónába. Az ország hat év óta mély gazdasági válságban van, aminek hatására a lakosság haragja a külföldi hitelezők és a hazai politikai elit ellen fordult, mert azzal vádolják őket, hogy ők vitték a csőd szélére az országot. Az utóbbi években több kisebb terrortámadást is elkövettek politikusok, illetve politikai intézmények ellen.