Világ hvg.hu 2013. december. 05. 10:50

Újabb két észak-koreai munkatáborról közöltek bizonyító képeket

Újabb két észak-koreai politikaifogoly-táborról közölt műholdképet az Amnesty International, amely arra szólítja fel az országot: ismerje el a táborok létezését, és hagyjon fel az emberi jogok folyamatos sárba tiprásával.

Két politikaifogoly-tábor bezárására szólította fel Észak-Koreát az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint ezekben a táborokban brutális kínzások zajlanak és mindennaposak a kivégzések – írja a BBC.

A beszámolóban arra is kitérnek, hogy a táborban őrzött embereknek meg kell ásniuk a saját sírgödrüket, illetve hogy nők nyom nélkül tűnnek el, miután meglátogatták az őröket.

BBC

Az ominózus két táborról – Kwanliso 15 és16 – most friss műholdfotókat tettek közzé. Az Amnesty azt állítja, az országban több százezer ember élhet hasonló körülmények között bezárva. A legfrissebb bizonyítékokat most átnyújtották az ENSZ vizsgálóbizottságának, hogy kivizsgálják az emberi jogi visszaéléseket Észak-Koreában.

A nemzetközi szervezet a múlt hónapban készített interjút egy olyan személlyel, aki korábban a 16-os táborban dolgozott. A Mr Lee néven emlegetett férfi szemtanúja volt, ahogy az őrök fabotokkal halálra verik a fogvatartottakat, fojtogatják őket, illetve ahogy a már említett sírásások után egy jól célzott ütéssel végeznek velük.

A műholdképek tanúsága szerint a Kwanliso 15 elnevezésű tábor 367 négyzetkilométer alapterületű és 72 kilométerre fekszik Phenjantól, míg a 16-os számú tábor 556 négyzetkilométer területet foglal el.

Rajiv Narayan, az Amnesty kutatója azt mondja, Észak-Korea jelenleg minden létező emberi jogot megsért. A politikai táborokba vádemelés, tárgyalás és ítélet nélkül kerülnek az emberek. A szervezet ezért most arra kéri Észak-Korea vezetését, hogy ismerje el a táborok létezését és zárja be őket.

Szin Donghjok az egyetlen ismert ember, aki lágerben nőtt fel, és sikerült onnan elszöknie. Kínzással, veréssel, éhezéssel töltött életéről és szökéséről Blaine Harden újságíró írt könyvet, akinek évekbe telt, míg szót tudott érteni a lágerben szocializálódott Szinnel. A szerzővel készült interjúnkat itt olvashatják el.

Hirdetés