Világ MTI 2013. november. 28. 14:24

Ferenc pápa: "a pénzkirály áll a középpontban"

A jelenkori fogyasztói társadalom kiselejtezi az európai fiatalok egy teljes generációját - figyelmeztetett Ferenc pápa egy hazájában, Argentínában készített interjúban.

"Manapság egy igazságtalan nemzetközi rendszerben élünk, ahol a pénzkirály áll a középpontban" - mondta a római katolikus egyház feje a helyi idő szerint szerdán késő este a TN televíziós csatornának adott interjúban.

"Ez egy olyan fogyasztói társadalom, amely kiselejtezi a fiatalokat és az időseket. Néhány európai országban negyven százalékos vagy ennél is magasabb a fiatalok munkanélküliségének aránya" - tette hozzá Ferenc pápa, országnevek említése nélkül. Az interjúban azt is hangsúlyozta, hogy a fiatalok egy egész nemzedéke nem részesül a munka jelentette méltóság érzéséből.

Mintegy hatmillió a 25 év alatti fiatal munkanélküli jelenleg az Európai Unióban. Görögországban és Spanyolországban majdnem 60 százalék a munkanélküliek aránya a fiatalok között.

Ferenc pápa  - akárcsak elődje, XVI. Benedek pápa - kételkedik a szabad piac működésének helyességében, és az erkölcs hatalmában a pénzügyek terén. A Vatikán márciusban megválasztott vezetőjének szavait különösen alátámasztja az általa korábban meghirdetett "szegények egyháza".

"Azoknak az embereknek, akik sem a fiatalokkal, sem az idősekkel nem törődnek, nincs jövőjük" - mondta az egyházfő, és hozzátette: "A fiatalok viszik előre a társadalmat, miközben az idősebb generációk emlékezetet és bölcsességet adnak".

A korábban Buenos Aires püspökeként tevékenykedő Ferenc pápa a szegényeket támogató, mértékletes egyház mellett megígérte a Vatikán bankja körüli homályos pénzügyek felderítését is. 

A pápa Evangelii Gaudium című apostoli buzdítását kedden mutatták be a Vatikánban, amely többek között a pénzpiac átalakításának fontosságával és a pasztorációs szolgálat és az egyház szerkezetének reformjával foglalkozik.

Hirdetés