Vietnami veterán az új amerikai védelmi miniszter
Letette szerdán a hivatali esküt Chuck Hagel új amerikai védelmi miniszter, akinek a kinevezését csak kemény viták és eddig példátlan obstrukció után hagyta jóvá a szenátus.
Hagelt a Pentagonban, felesége és közvetlen munkatársai jelenlétében iktatták be a hivatalába. Olyan időszakban kerül az amerikai védelmi tárca élére, amikor a minisztériumnak azzal kell szembenéznie, hogy a pénteken feltehetően életbe lépő automatikus költségvetési megszorítások miatt szeptemberig a tervezettnél 46 milliárd dollárral kisebb büdzséből kell gazdálkodnia.
Az előtte álló feladatok megoldásában nem támaszkodhat kétpárti támogatásra, mert pályafutása során többször szembefordult saját republikánus pártja hivatalos védelempolitikai irányvonalával. A 90-es években a liberális demokratákat is sikerült maga ellen hangolnia, egyebek között azzal, hogy Bill Clinton elnöksége idején egy nagykövetjelölttel kapcsolatban kijelentette, hogy az "nyíltan és agresszívan meleg". Utóbb bocsánatot kért a kijelentésért.
Hagel az első vietnami veterán, akiből védelmi miniszter lett. Korábban - 1997 és 2009 között - Nebraska államot képviselte a szövetségi felsőházban.