Világ MTI 2013. január. 28. 14:26

A krasznahorkai vár minden épületének van már teteje

Lezárult a tavaly tavasszal tűzkárt szenvedett krasznahorkai vár felújítási munkáinak első szakasza, a műemlék minden épületét ideiglenes tető védi már.

A vár területén található valamennyi építményt sikerült ideiglenes tetőszerkezettel ellátni, és befejeződött a további munkálatokhoz szükséges állványozás is - tájékoztatta Sturmankin Artúr, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.

Hozzátette, hogy az eddigi munkálatokkal megteremtették a feltételeket a károsodott falak koronájának felújítását megelőző műemlékvédelmi vizsgálatok elvégzésére. Az alsó és a középső vár építményeit jelenleg könnyű acélszerkezet fedi, amelynek a helyét a felújítás későbbi szakaszában a tartós szerkezet veszi át. Sturmankin Artúr szerint a felújítás változatlan tempóban és a tervek szerint folytatódik.

A vár felújítása tavaly novemberben, nyolc hónappal a tűzvész után kezdődött meg. Több hónapnyi késedelmet okozott, hogy a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázat vesztese megfellebbezte a Szlovák Nemzeti Múzeum döntését.

A nemzeti örökség részét képező 13. századi várban tavaly márciusban két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozott tüzet. A vár teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része, számos műkincs elpusztult. A műtárgyak 90 százalékát sikerült megmenteni, de a kár így is 8 millió euróra tehető.

Bár az anyagi kár túlnyomó részét fedezi a műemlékre kötött biztosítás, a felújításra mégis több gyűjtés indult. A Szlovák Nemzeti Múzeum által kiírt közadakozás számláján január 25-éig mintegy 155 ezer euró gyűlt össze. Tavaly decemberben a SNM az eredetileg 2013 márciusáig meghirdetett gyűjtés meghosszabbítását kérte még egy évre a szlovák belügyi tárcától.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.